„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“ 2018. Május 10.

Missziótalálkozó

2018. április 14-én már 4. alkalommal gyűltünk össze a Ki a sótartóból nevű konferenciánkra Debrecenben. Hála Istennek, a Tiszavidékről mindenünnen testvérek sokasága döntött úgy, hogy eljönnek.

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2018. Május 17.

Beharangozó

Üdvözletül: „Mint hideg víz a tikkadt embernek, olyan a messze földről kapott jó hír.” (Példabeszédek 25:25) Örömmel indítjuk útnak a TETHírek hírlevelet, amely a Tiszavidéki Egyházterület újabb szolgálata a Tiszavidéki Egyházterület gyülekezetei és testvérei számára.

Isten drága gyermekei 2018. Május 21.

Bemutatkozik a nyíregyházi gyülekezet

A gyülekezet alapítására 1913 októberében került sor, amikor Kessel Frigyes lelkipásztor közreműködésével a néhány főből álló, Bibliát komolyan kutató csoportot gyülekezetté szervezték. A gyülekezet több épületben tartotta összejöveteleit a világháború ideje alatt és az azt követő időszakban...

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2018. Május 21.

Bemutatkozik a TET Hírlevél

Örömmel tudatjuk veletek, hogy hosszú hetek munkája után elkészült az új hírlevélsablon, de ez még így magában még nem éri el a célját nélkületek. Ha szívesen bemutatnátok a helyi közösségeteket, megosztanátok velünk és egymással is a jó Istennel szerzett, időszerű tapasztalataitokat...

Ötletek a misszióra 2018. Június 19.

Az Úr hangja vagy az én érzéseim?

A program első részében a gyülekezet tagjai és a gyermekek odaadó komolysággal jelenítették meg az Istennel és a prófétai küldetésével szembeforduló Jónás viszontagságait. Különös volt tapasztalni, hogy az istentisztelet egyik legszemléletesebb részlete – a hitében meggyengült, de az isteni kegyelem

Portré 2018. Június 19.

A lelkész bemutatkozik: Balog Tibor

2015 őszétől dolgozom a TET-en Békés megyében. 2001 őszén kezdtem a szolgálatomat, a miskolci, egri, abasári és nagyúti szolgálati területek után kerültem Békés megyébe. Itt Békés és Szolnok gyülekezete következett, majd Nagyszénáson és Sarkadon is szolgálhattam.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.