Portré 2018. December 17.

„Életem értékei”

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szerencsi Járási Hivatalában dolgoztam állami szolgálati jogviszonyban szociális hatósági szakügyintézőként. 2018. november 24-én aktív életem zárásaként jótékony célú hangversenyt tartottunk Szerencsen a kb. 300 főt befogadó Rákóczi-vár színháztermében.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2018. December 04.

„Csalódástól a győzelemig”

November 10-én regionális ifjúsági napot tartottunk családias légkörben Kondoroson. A nap témája a „Csalódástól a győzelemig” címet kapta.

Ötletek a misszióra 2020. November 30.

„A legjobb úton”

2020. október 7-én Bekecs településen és október 20-án Legyesbényén ADRA-ruhabörzét hirdettünk hátrányos helyzetű családok részére.

Portré 2019. December 02.

„A 60-as években megesküdtem rá… és még 2019-ben is betartom!”

A szép Sátor-hegy közelében élő Lisovszki Erzsikét és Istvánt, valamint a Viharsarokban, Sarkadon lakó Árvai Icukát és Dódit bár fél ország választja el egymástól, mégis összeköti őket az egy életen át, már 55, illetve 50 éve tartó, hasonlóan hosszú és tartalmas házasságuk.

Egészségünkre! 2020. Július 27.

Zöld tekergő táborok másként

Ez a nyár most más megközelítésből szervezte a táborokat. Minden gyerek a megszokottnál jobban vágyott a barátaival való együttlét örömeire.

Ötletek a misszióra 2019. Szeptember 02.

Zene és elmélyült hit

Hálásak vagyunk Istenünknek a 26. zenei táborunkért. Ennek a 10 napos alkalomnak évről évre a Zempléni-hegység szépséges kis falujában – Bózsván – levő táborhelyünk ad otthont. A táborozók jelentős része már visszatérő vendég.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.