„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2020. Szeptember 21.

Senkit ne hagyjunk magára!

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít” – ezzel az alapigével foglalkoztunk a debreceni tanévnyitó istentiszteleten. Bátorítást, erőt vigasztalást meríthettünk a gondolatból, hogy Isten mindig, minden pillanatban készen áll arra, hogy velünk legyen, hogy átsegítsen a kihívásokon...

Ötletek a misszióra 2019. December 16.

Segítsünk a zene erejével!

2018. november 23-án jótékony célú hangversennyel zártam aktív életem szakaszát, mivel tevékenységem elég széles körű volt a városban, úgy gondoltam, tartozom egy búcsúval a szerencsieknek.

Ötletek a misszióra 2019. Augusztus 08.

Roma gyerekek kalandozása bibliai tájakon, a képzeleten is túl

Miskolctól 26 kilométerre északra, az Ormos-patak völgyében található egy szép dimbes-dombos, erdővel-mezővel körülzárt falu: Izsófalva. Borsod megye e kis településének általános iskolájába sok hátrányos helyzetű gyerek jár.

Ötletek a misszióra 2020. Július 13.

Rézfúvósok hálaadása

Nagyon hálásak vagyunk Istennek, hogy megóvott minket a veszélyhelyzet idején is, és újra összegyűlhetünk. Úgy gondoltuk, ez jó alkalom lesz a hálaadásra és megemlékezni a gondviselő Isten szeretetéről.

Ajánlhatom? 2019. Március 11.

ReményPont, pont Neked

Amikor Miskolcon, a belvárosban megnyitott a ReményPont, valóban úgy éreztem, hogy ez éppen nekem való hely. Asztmás lévén gyakran időzöm a sószobájában. A józsai Sándor Csaba és Ilonka masszázsalkalmai is felüdülést jelentenek nekem, és én örömmel jelzem vissza azok jótékony hatását.

Kitekintő 2018. Augusztus 26.

Pókerfüggőből az Amazonas-vidékének önkéntese

A hetednapi adventista Joey Barajas 12 évesen tanult meg pókerezni. A Washington állambeli kis mezővárosban, Mattawában csak kevés szórakozási lehetőség nyílt, így a póker mulatságos lehetőségnek tűnt, amivel Joey, a bátyjai és az unokatestvérei eltölthették a forró nyári délutánokat.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.