Ötletek a misszióra 2020. Augusztus 06.

„Kedvencem a Factory, a medencézés és a bükkszentkereszti akadályverseny volt…”

Ebben az évben is sok vidámsággal, élménnyel, játékkal és tanulással telt el napközis táborunk a Miskolc, Füzes utcai gyülekezetben. Hálásak vagyunk a jó Istennek a szép időért, hogy nem történt baleset, és nagyon köszönjük a testvérek áldozatos munkáját a szervezésben, lebonyolításban.

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“ 2021. Június 01.

„Kipróbáltam, és nagyon jó élmény volt”

A 2020–2021-es bibliai olimpia online került megrendezésre. Az első fordulóban Sámuel 1. könyvét, a döntőben pedig a Korinthusi leveleket tanulmányoztuk.

Ötletek a misszióra 2020. Május 18.

„Krisztus katonái, sorakozzatok!”

2020. április 22-ét írtunk… Figyeltük a járvánnyal kapcsolatos eseményeket, és a hatóságok részéről a gyulai Adventista Szeretetotthonunkba is megérkezett a következő hír: „Jönnek a katonák, és lefertőtlenítik a szeretetotthon épületét, beleértve minden helyiséget, és mindezt a lakók védelmében ...

Portré 2020. November 03.

„Látom, hogy visszatalálhatnak még”

Idén több prédikátor is új körzetet kapott, erről olvashattok most egy beszélgetést Kovácsné Bokor Saroltával.

Ötletek a misszióra 2019. Július 30.

„Légy bátor, mint Dániel!”

Ezzel a felhívással szólítottuk meg idén a nyírpazonyi gyerekeket, és szeretettel hívtuk őket a 2019. július 8-tól 13-ig tartó Biblia-táborba. A tavalyi év sikerén felbuzdulva úgy látta a gyülekezetünk, hogy nyári szünetet gazdagító, szép élményt adhat a tábor a gyermekeknek.

Ötletek a misszióra 2019. Szeptember 24.

„Légy bátor, mint Dániel!”

A tábor egész időtartama alatt ez a példamondat lebegett a szemeink előtt: „Légy bátor, mint Dániel!”

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.