Ötletek a misszióra 2019. Szeptember 01.

Egyszerű örömök Kondoroson

Szép és türelmet igénylő feladat gyerekekkel táborozni, amilyen régen a pásztorok feladata lehetett. Mire van szüksége a gyermekeknek?

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“ 2020. Február 25.

Együtt szolgálva az Urat

2020. február 9-én a Tiszántúli Egyházterület tisztségviselő képzést tartott a debreceni Fazekas Mihály utcai imaházban. Erről szól Mezei Ibolya képes összefoglalója.

Ötletek a misszióra 2021. Január 12.

Együtt, egymásért a Nyírségben

Az OTP Fáy András Alapítvány Oktatási Központ helyi vezetésétől felkérést kaptunk 50 nehéz helyzetben élő család, gyermekeiket egyedül nevelő szülők részére karácsonyi ajándékozás címen segélycsomagok kiosztásának lebonyolítására.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2019. Április 04.

Élet vagy illúzió?

Március 2-án újra a gyulai gyülekezet adott helyet annak az alkalomnak, amelyre Békés és Csongrád megyéből jöttek el fiatalok.

Egészségünkre! 2018. November 19.

Életmódtippek a közelgő télre

Ezen igevers kapcsán ritkán szoktunk a felhívás teljesítésének előfeltételeire gondolni. Néhány esetet kivéve, az Istentől kapott elhívásunknak általában jobban eleget tudunk tenni, ha jó egészségnek örvendünk, amiért őszintén szólva egész sokat tehetünk.

Isten drága gyermekei 2020. Szeptember 08.

ÉLJ A MÁNAK! – Regionális ifjúsági nap Bojton

A 2020. augusztus 29-i szombatunkon ismét lelki javakban gazdagodtunk, ugyanis Palotás Kristóf lelkész, az Unió Ifjúsági Osztályának vezetője látogatott meg minket.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.