Ötletek a misszióra 2018. Június 19.

Az Úr hangja vagy az én érzéseim?

A program első részében a gyülekezet tagjai és a gyermekek odaadó komolysággal jelenítették meg az Istennel és a prófétai küldetésével szembeforduló Jónás viszontagságait. Különös volt tapasztalni, hogy az istentisztelet egyik legszemléletesebb részlete – a hitében meggyengült, de az isteni kegyelem

Isten drága gyermekei 2020. Augusztus 25.

Az utam már elkészítve

Ezt olvassuk Jeremiás 1:5-ben: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek…” Ahogy mindenki másnak, úgy nekem is eszerint kezdődött a létem. Még csak meg sem születtem, de az Úr már elkészítette számomra életem legeslegjobb útját.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2018. Augusztus 29.

Barátok. Élmények. Jézus.

Az idei TALÁLKOZÁS-tábor személyre szabott élményekkel és tapasztalatokkal szolgált kicsiknek, fiataloknak, középkorúaknak és időseknek egyaránt. A tábor lakóinak lehetőségük nyílt arra...

Isten drága gyermekei 2020. Szeptember 21.

Barta Sándorné szülinapja

A kamuti művelődési házban általában evangelizációs előadásokat szoktunk tartani. De nem így volt ez június 21-én. Ezen a napon azért gyűltünk össze az intézmény nagytermében, hogy együtt adjunk hálát Istennek azért, hogy Barta Sándorné Jolánka néni már 90 éve közöttünk van.

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2018. Május 17.

Beharangozó

Üdvözletül: „Mint hideg víz a tikkadt embernek, olyan a messze földről kapott jó hír.” (Példabeszédek 25:25) Örömmel indítjuk útnak a TETHírek hírlevelet, amely a Tiszavidéki Egyházterület újabb szolgálata a Tiszavidéki Egyházterület gyülekezetei és testvérei számára.

Ötletek a misszióra 2019. Október 22.

Beköltözött Békésre a zsivaj

Július végén ismét sok gyermek gyűlt össze a békési Kert utcai imaházunkban táborozni. A 19, főleg óvodás és kisiskolás résztvevő közt voltak gyülekezeti tagjaink, a Szent Lázár Alapítvány dolgozóinak gyermekei, illetve unokái, az ő barátaik, osztálytársaik és a ...

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.