Cím    Dátum 

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2018. Augusztus 08.

Ki a sótartóból missziótalálkozó és képzés

Örömmel értesítünk benneteket arról, hogy közeledik a Ki a sótartóból missziótalálkozó és képzés ötödik alkalma, amelyre szeretettel várjuk azokat a testvéreket, akiknek a szívében ég a vágy, hogy bizonyságot tegyenek Megváltónk szeretetéről, és úgy érzik...

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2018. November 19.

10 megoldás arra, hogy szeressenek veled lenni a fiatalok

Belépsz a gyülekezetbe, szétnézel, és azt látod, hogy a gyülekezetben 10–15 fiatal üldögél szétszórva, akik vagy beszélgetnek egymással, vagy nem, ami egyébként szomorú...

„Gyertek, gyűljünk össze!“ Szeptember 21.

102 éves az Üdv és adventi énekeskönyv

Ebből az alkalomból tartottunk megemlékezést Gáborjánban szeptember 12-én szombaton. Most sokkal kevesebben voltunk, mint tavaly, és a biztonsági előírások betartásával, szabadtéren zajlott az ünnepély...

Ötletek a misszióra Február 25.

3 helyszín, 3 hangulat, 30 házaspár

A szerelem ünnepe című előadást, amit Mihalec Gábor osztott meg a lelkészekkel szabad felhasználás céljából, három helyszínen tartottuk meg a miskolci, izsófalvai és kazincbarcikai gyülekezetek részvételével és közreműködésével. Rengeteg tapasztalatot, élményt, tanulságot kaptunk ...

Isten drága gyermekei Május 18.

80 snitt és kukacbáb

Pár hete tűnt fel, hogy valami nagyon jó készül a Facebookon a gyerekek számára. Én is rákattintottam, hogy megnézzem a videót a Gyermekszolgálatok oldalon, és akkor fedeztem fel Mihalec Dóri virtuális szombatiskoláit.

Portré 2019. Augusztus 08.

A bibliás hívő

Július 26-án az újfehértói temetőben vettünk búcsút a feltámadás reménységében özv. Bodnár István testvérünktől, aki 100. életévében pihent meg Jézus Krisztusban. 

Portré 2019. Február 19.

A család, ahol az üknagymamától kezdve mindenki adventista

Tegye fel a kezét, aki közületek harmad- vagy negyedgenerációs adventista! És ki mondhatja el magáról, hogy ő már az 5. generációja egy hívő családnak? Na, és ki az, aki 5. generációs, és még mind élnek az előtte levők? Sajnos itt már nem sok kéz emelkedhet fel…

„Ez az az út, ezen járjatok.“ Október 19.

A csapvíz nem luxus. Vagy mégis?

Civil szervezetek körében egyre népszerűbb a sporteseményeken történő megjelenés, ahol nem csupán a szervezettel kapcsolatos információk átadása a cél, hanem adott esetben egy konkrét célra történő figyelemfelhívás, adományok gyűjtése.

Ötletek a misszióra Június 29.

A fehérgyarmati fúvósok, egy beteg kisfiú és egy különleges keresztség

A legszebb időszak az életünkben 2013-ban kezdődött, amikor megtudtuk, hogy gyermekünk lesz. Kisfiunk, Nándor 2014 júniusában született, felhőtlen boldogságot hozva az életünkbe; majd 2 évvel később megérkezett a második áldás is, a kislányunk, Anett.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2019. Február 04.

A Fiatalok Jézusért Konferencián jártam

Az idei év első nagyobb ifjúsági rendezvényeként ismét, immár kilencedik alkalommal szervezték meg a Fiatalok Jézusért Konferenciát. A fő téma az volt, hogy Isten miként állítja helyre bennünk az Ő képmását, hogyan neveli, formálja a jellemünket.

 
 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

Kitekintő
Új

Vastag füstréteg, amíg a szem ellát…

Október 19.

Most is jól emlékszem rá, hogy milyen mélyen érintett, amikor tavaly az amazonasi esőerdőket vagy éppen az Ausztráliát érintő súlyos tüzekről hallottam. Minden nap imádkoztunk itthon... Akkor még nem gondoltam arra, hogy egyszer én is érintett lehetek.

Ötletek a misszióra
Új

Megbillent a világ

Október 19.

A feladatunk most nehezebb, mint bármikor, hiszen a járványügyi helyzet rendkívüli kihívásokat okozott. A változások mindenkire hatással vannak – ha ehhez nem tudunk rugalmasan igazodni, ha elakadunk egy-egy fejlődési fázisban, akkor sűrűsödnek a konfliktusok...