…de szeretnénk majd máskor is ilyen szombatokat! Talán évente egyszer jó lenne hasonlót szervezni, nem kéne várni vele újabb 100 évet. A 200. évfordulót már az Új Jeruzsálemben tartjuk, onnan már nem kell űzni senkit…
Május 18-án regionális ifjúsági napra gyűltünk össze Hajdúhadházon, melynek alaptémája az volt, hogy „Válaszd a fény Urát!”. A helyi művelődési házat megtöltötték a közelebbről és távolabbról érkező fiatalok.
Izgalommal és vegyes várakozással készültünk az első motivációs missziós képzésre, mely Miskolcon került megrendezésre május 18–19 között. Mit mondjak, valóban motiváló volt.
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.