2020. május 23 az a szombat volt, amin Szabó László vezetésével közösen gondolkodhattunk helyi gyülekezeteink „továbblépéséről”, közösségeink építésének alapvető szükségleteiről.
Ahogy a gyaloglás áldásairól szóló, előző beszámolómban ígértem, most leírok néhány tapasztalatot arról, milyen lehetőségeket ad Isten nekem a gyaloglások alatt.
2020. május 30-án különleges szombati ünnepélyre gyűltünk össze a gyulai gyülekezetben, hiszen a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldását követően, közel háromhavi távollét után látogathattunk el az imaházunkba.
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.