Kedves testvérek! Bizonyára nagy örömöt jelentett a számotokra, hogy újra mehetünk gyülekezetbe, közösen élhetjük meg az Ige, a dicsőítés, a szolgálat, az adakozás és a közösség erejét. Köszönöm mindenkinek a megértést és a türelmet ez alatt a nehéz időszak alatt.
„Aki énekel, az nem fél!” Nem könnyű dolog a teológiai megalapozás. Másrészt meg nagyon egyszerű. Így van ez az istentisztelet kérdésével is. Feltehetjük a kérdést: mitől istentisztelet az istentisztelet?
2020. június első szombatja ünnepélyes kezdet volt a fehérgyarmati gyülekezet életében. A vírus beálltakor senki sem tudta, vajon mikor fogunk újra gyülekezeti alkalmakat szervezni, de arra senki sem gondolt, hogy az „új világ” első gyülekezési eseményén keresztségi istentiszteletre kerül majd sor.
Egy 1667 fős faluban élünk a férjemmel már 31 éve, Miskolctól 15 km-re. Ebből a faluból is sokan járnak el dolgozni és iskolába, főleg Miskolcra. Mivel az elmúlt években szinte kicserélődött a lakosság, már vannak, akiket csak látásból ismerünk, vagy úgy sem.
Gábor Rupi testvérünk Erdélyben született, a marosvásárhelyi „A” gyülekezet presbitere volt, mielőtt Szegedre költözött volna, ahol most presbiterként, igehirdetőként szolgál. Őt kérdeztem a Gábor testvérek koronavírus-járvány idején átélt tapasztalatairól.
Miért is adhatunk hálát a jó Istennek az elmúlt időszakból? Ha gyorsan végigpörgetjük az eseményeket, jó érzés látni, hogy a Mindenható milyen sokszor megóvott minket bajtól, bosszúságtól, gondoskodott rólunk, vagy csempészett be örömöket a mindennapjainkba.
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.