A 2020. március 7-i szombat után nem gondoltuk, hogy hónapokig nem találkozhatunk a sarkadi testvérekkel gyülekezeti körülmények között, és így március 14-től egészen május utolsó szombatjáig csak online istentiszteleteken vehettünk részt.
A húsvét közeledtével – a pandémia ideje alatt – olyan késztetést éreztem, hogy a szokásos húsvéti üdvözlet mellé valamilyen Istenre irányító gondolatot küldjek a Facebookon levő ismerőseimnek, barátaimnak.
Kedves testvérek, friss örömünket szeretném megosztani veletek.
A koronavírus-járvány számos hatással volt az egész világra, így Magyarországra is. Az elmúlt hónapokban sokan vesztették el a munkájukat, és ennek kapcsán családok megélhetése került veszélybe.
Szombat reggel van, a felkelő nap sugarai sétára csalogatnak a természetben. Még ki se lépek az ajtón, máris két fakopáncs hívja fel a figyelmet: kipp-kopp, itt a fatörzs belsejében valami izgalmas reggeli rejlik, érdemes érte megdolgozni.
A legszebb időszak az életünkben 2013-ban kezdődött, amikor megtudtuk, hogy gyermekünk lesz. Kisfiunk, Nándor 2014 júniusában született, felhőtlen boldogságot hozva az életünkbe; majd 2 évvel később megérkezett a második áldás is, a kislányunk, Anett.
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.