A keresett kifejezés: 2018_11 

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2018. November 19.

10 megoldás arra, hogy szeressenek veled lenni a fiatalok

Belépsz a gyülekezetbe, szétnézel, és azt látod, hogy a gyülekezetben 10–15 fiatal üldögél szétszórva, akik vagy beszélgetnek egymással, vagy nem, ami egyébként szomorú...

Egészségünkre! 2018. November 19.

Életmódtippek a közelgő télre

Ezen igevers kapcsán ritkán szoktunk a felhívás teljesítésének előfeltételeire gondolni. Néhány esetet kivéve, az Istentől kapott elhívásunknak általában jobban eleget tudunk tenni, ha jó egészségnek örvendünk, amiért őszintén szólva egész sokat tehetünk.

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“ 2018. November 18.

„Nőként szolgálni Jézus jó hírével…”

2018. november 3-án Bodnár Jánosné, a Magyar Unió Női Szolgálatok Osztályának megbízott vezetője látogatott el az egri gyülekezetbe.

Ötletek a misszióra 2018. November 18.

A remény beköltözött Miskolcra

A legkisebb miskolci gyülekezet, a miskolc-szirmai közösség tagjakénti arról álmodtunk, hogy bárcsak nyithatnánk egy lelkigondozói irodát a városközpontban.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2018. November 18.

Variációk egy szombatiskolára

2018. november 3-án a debreceni Fazekas Mihály utcai gyülekezet egy különleges rendezvénynek adott otthont. Ezen a szombaton tartottuk meg a „Kapcsolat Istennel – újratöltve” elnevezésű konferenciát.

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“ 2018. November 04.

Lelkészszentelés és kórustalálkozó

Valódi mérföldkőhöz érkeztünk el nyolc adventista lelkész és családja életében: 2018. október 27-én (szombaton) a Tiszavidék gyülekezetei előtt szenteltek fel szolgálatra nyolc csatlakozó prédikátort Debrecenben

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.