A keresett kifejezés: 2018_06 

Ötletek a misszióra 2018. Június 19.

Az Úr hangja vagy az én érzéseim?

A program első részében a gyülekezet tagjai és a gyermekek odaadó komolysággal jelenítették meg az Istennel és a prófétai küldetésével szembeforduló Jónás viszontagságait. Különös volt tapasztalni, hogy az istentisztelet egyik legszemléletesebb részlete – a hitében meggyengült, de az isteni kegyelem

Portré 2018. Június 19.

A lelkész bemutatkozik: Balog Tibor

2015 őszétől dolgozom a TET-en Békés megyében. 2001 őszén kezdtem a szolgálatomat, a miskolci, egri, abasári és nagyúti szolgálati területek után kerültem Békés megyébe. Itt Békés és Szolnok gyülekezete következett, majd Nagyszénáson és Sarkadon is szolgálhattam.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2018. Június 19.

Időzavar Hódmezővásárhelyen

Nagy sikert aratott a 23. Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Nap a környékbeli ifjak körében. Száz fölötti létszámban vettek részt rajta a többnyire Csongrád és Békés megyei fiatalok, de a határon túlról is érkeztek, hogy erről a sokakat érintő témáról (az időzavarról) gondolkozhassunk együtt.

Isten drága gyermekei 2018. Június 19.

A sarkadi gyülekezet bemutatkozik

Az adventüzenet magyarországi megjelenése után rövid idővel alakult gyülekezet Sarkadon. Nemrég 100 éves korában elhunyt Sajti Károlyné testvérünk szüleit J. F. Huenergardt testvér keresztelte. „Ő férjét a második világháborúban elveszítette, és özvegyen maradt három gyermekkel.

Ötletek a misszióra 2018. Június 19.

A színház Isten szolgálatában

2012-ben alakult meg Tiszavasváriban a TELSE-színjátszó kör egy szociális intézmény keretein belül. Két alapvető célkitűzésünk volt vele. Az egyik, hogy megmutassuk, a sérült vagy bármilyen más okból hátrányos helyzetű emberek is tudnak értéket teremteni, képesek hasznos tagjaivá válni...

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“ 2018. Június 19.

Ha Isten az első…

„Néha nekem sem öröm a tized befizetése” – hallhattuk ezt a merőben őszinte és szokatlan vallomást David Neal, a június első hétvégéjén megrendezett sáfársági konferencia egyik előadójának a szájából. Nagyra értékeltem ezért a kimondott gondolatért, mivel lehet...

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.