„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2018. Augusztus 08.

Ki a sótartóból missziótalálkozó és képzés

Örömmel értesítünk benneteket arról, hogy közeledik a Ki a sótartóból missziótalálkozó és képzés ötödik alkalma, amelyre szeretettel várjuk azokat a testvéreket, akiknek a szívében ég a vágy, hogy bizonyságot tegyenek Megváltónk szeretetéről, és úgy érzik...

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2020. Szeptember 21.

102 éves az Üdv és adventi énekeskönyv

Ebből az alkalomból tartottunk megemlékezést Gáborjánban szeptember 12-én szombaton. Most sokkal kevesebben voltunk, mint tavaly, és a biztonsági előírások betartásával, szabadtéren zajlott az ünnepély...

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2019. Február 04.

A Fiatalok Jézusért Konferencián jártam

Az idei év első nagyobb ifjúsági rendezvényeként ismét, immár kilencedik alkalommal szervezték meg a Fiatalok Jézusért Konferenciát. A fő téma az volt, hogy Isten miként állítja helyre bennünk az Ő képmását, hogyan neveli, formálja a jellemünket.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2021. Március 09.

A Lélek szikrája és a „kazánház”

Pár hete vasárnap reggelente fél 7-kor szólal meg kakukkhangú ébresztőm. Fél 8 előtt nem kelnék fel ezen a napon, de… erről szeretnék most írni nektek.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2020. Január 27.

A Szentlélek imaközössége 2020-ban

„Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap." (2Pt 3:8) Örökkévaló Istenünk számára az idő múlása egyedül földi viszonylatban kap jelentőséget.

„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2019. Június 17.

A találkozás, amit nem lehet kihagyni!

Jókedv, nevetés, vidámság, barátok, foci, túrázás, sziklamászás, éneklés, komoly lelki élmények és tartós testi-lelki feltöltekezés, valamint finom ételek és csodálatos környezet. Ezeket mind megtalálod Bózsván, a Találkozás Jézussal bibliai táborban!

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.