Gyülekezetünk 2018. július 16 és 21. között szervezett első ízben Biblia-tábort a nyírpazonyi gyerekek számára. 35 gyerek vette birtokába egy hétre a község könyvtárát, az Elek-kúriát és annak ligetes parkját. A gyönyörű helyszín ideális volt a sportfoglalkozások...
Idén már harmadjára mentünk ki a debreceni Campus fesztiválra az egyház sátrával, így sok régi arc jött kinn velünk szembe, és köszönt ránk, vagy emlegette föl, hogy mi már bizony találkoztunk, sőt, még beszélgettünk is tavaly! ...
2018. augusztus 13 és 18 között szünidei Biblia-tábort szerveztünk Nyíregyházán a gyülekezeti gyerekiskolásoknak és külsős vendégeinknek.
Az első zenei tábort több mint 20 éve szervezték meg előbb a Somogy megyei Nágocson, majd Törökkoppányban, a 2000-es évektől pedig Bózsva ad neki otthont (kivétel 2007 Balinkával).
Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány az idei évben is megszervezte Balatonlellén a táborát. Mint ahogyan már több mint 10 éve, most is hátrányos helyzetű háttérből, illetve állami gondoskodásból érkeztek a gyerekek az ország 8 pontjáról.
Önkéntesként dolgozni messze a nagyvilágban, távol a szürke hétköznapoktól. Annyira szépen hangzik, és mert mindig csak történeteket hallunk róla, olyan mesébe illően távolinak tűnik.
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.