Sosem nyertem még tombolán, sosem sorsolták ki a nevemet sehol, így már rég lemondtam azokról az ajándékokról, amelyek a szerencsétől függnek. Ezért is volt meglepetés számomra, amikor bekerültem a közé a három fiatal közé, akiknek lehetőségük volt részt venni...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetése 2018 decemberében pályázatot írt ki karácsonyi ünnepi beszéd megírására és megtartására. A Kormányhivatal illetékességi területén 16 járási hivatal működik. Minden járási hivatal vezetője egy főt terjeszthetett fel az adott témában.
A miskolci Füzes utcai gyülekezet elhatározta, hogy a szeretet ünnepén boldoggá teszi a Martintelepi Idősek Otthonában élők mindennapjait.
Pár hónappal ezelőtt egy nagyot álmodtunk, és beadtuk a pályázatunkat a Teszvesz gyülekezeti program megvalósítására.
A koronavírus-járvány számos hatással volt az egész világra, így Magyarországra is. Az elmúlt hónapokban sokan vesztették el a munkájukat, és ennek kapcsán családok megélhetése került veszélybe.
Férjem egyik missziós jelmondata volt, hogy „munkálkodjatok a város jólétén”, amivel én is nagyon tudok azonosulni
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.