Szerencsen már több mint 20 éve jelen van az Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány, az ADRA. Köztudott, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén igen magas a munkanélküliségi ráta. Mivel én a szociális igazgatás területén dolgoztam, így első kézből láttam ezeket a problémákat.
23 évesek vagyunk már. Két év múlva tervezzük a megemlékezést és a hálaadást, ha elérjük a 25-öt. Nagy idő ez egy amatőr együttes életében. Kicsit belegondoltam, és nem tudom munkának, feladatnak, de még szolgálatnak sem nevezni az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes tevékenységét.
Kik vagyunk? Nos, az énekegyüttes 34 éve alakult meg, akkor a helyi gyülekezetben kezdtünk el énekelni-zenélni, már volt egy kis zenei alapismeretünk, vonós és billentyűs hangszeren tudtunk játszani.
Mentek a TÁBORBA? – kérdezte a barátnőm július elején. Alapvető – válaszoltam. Nem volt kérdés, hogy az évek rutinja most sem törik meg, mégsem a megszokás vitt el újra...
Idén is hangos gyerekzsivaj tölthette be a nyírpazonyi könyvtár épületét és kertjét egy héten át. Július 20. és 24. között 40 gyerek örülhetett a nyári bibliatábornak, ami most a SZUPERMÁGNES címet kapta.
2012-ben alakult meg Tiszavasváriban a TELSE-színjátszó kör egy szociális intézmény keretein belül. Két alapvető célkitűzésünk volt vele. Az egyik, hogy megmutassuk, a sérült vagy bármilyen más okból hátrányos helyzetű emberek is tudnak értéket teremteni, képesek hasznos tagjaivá válni...
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.