Ötletek a misszióra 2021. Június 14.

Lassanként el fog tűnni a kosár?

Szőllősi Árpádot – a Tiszavidéki Egyházterület kincstárnokát – arra kértem, hogy mutassa be nekünk a nemrég megjelent online adakozási lehetőséget, mondjon néhány szót erről a kezdeményezésről.

Ötletek a misszióra 2021. Március 09.

Kiscsoportos képzésen vettem részt

Nagy szeretettel és örömmel osztom meg veletek az első tapasztalatomat, amit a kiscsoportos képzésen éltem át február 22-én.

Ötletek a misszióra 2020. Október 06.

Ki „lóg” a madzagon?

Ha szeptember első hétvégéje, akkor Madzagfalvi napok. Ezt a furcsa nevű rendezvénysorozatot lassan két évtizede minden évben megszervezi Békés város önkormányzata és kulturális központja.

Ötletek a misszióra 2018. December 16.

Kétegyházán és a gyulai szeretetotthonban evangelizáltunk

Szász Ernő lelkésztestvér – az Észak-Erdélyi, illetve a Dél-Erdélyi Egyházterület korábbi elnöke – 2018. november 16–25 között hatrészes evangelizációs sorozatot tartott „Kopogtat az élet” címmel a kétegyházi gyülekezet meghívására két hétvégén keresztül a helyi Táncsics Mihály Művelődési Házban.

Ötletek a misszióra 2020. Október 06.

Kerékpártúrával és Teszvesszel Pusztaottlakán

Örömünkre szolgált, hogy hosszú idő után újra megszervezhettük a Teszvesz-program következő részét. Az eddigiektől eltérően, rendkívüli módon most kint a szabadban rendeztünk meg egy kerékpártúrával és sportolással összekötött családi programot.

Ötletek a misszióra 2020. Február 25.

Karcag, a „Nagykunság fővárosa”

A városnak 8 évszázadra nyúlik története, ám az adventizmusnak nem ilyen hosszú, de mégis több évtizedes. Evangelizált itt már Szigeti Jenő, Reisinger János és még sokan mások. Volt is eredmény, keresztelkedtek meg emberek, mégis végül azt mondhatjuk el, hogy jelenleg két adventista lakik.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.