Ötletek a misszióra 2020. Március 24.

Bibliai arcképcsarnok Mezőgyánból

Jó lenne, ha mindnyájan megtanulnánk, hogy amíg a mennyben el nem hangzik a szó: „bevégződött”, addig mindig lesz hely, ahol dolgozhatunk, és mindig lesznek sebzett szívek, akik befogadják Isten üzenetét.

Ötletek a misszióra 2018. November 04.

Cserkészportya Gyulán

Október 12. és 14. között a Michnay László Cserkészcsapat megtartotta őszi csapatportyáját Gyulán. – Általában így kezdődik egy beszámoló. Jelen esetben viszont ezzel több gond is van.

Ötletek a misszióra 2020. Július 27.

Dániel és a szülinapi torta

Már 10 éve fogadja a Békés megyei kondorosi tábor azokat a gyerekeket, akik szívesen és örömmel nyitják meg táborunk kapuját.

Ötletek a misszióra 2019. Július 16.

Egy királyfi barátokat keres

Gyerektábort szervezni nem könnyű. Sok feltételnek kell megfelelni személyi, anyagi és tárgyi vonatkozásban egyaránt. Amikor kevés emberrel, nem sok pénzből és kicsi felszereltséggel kell megvalósítani, akkor még nagyobb a kihívás. 

Ötletek a misszióra 2019. Július 02.

Egy zenés szombat krónikája

Még kislány voltam, amikor először hallottam Debussy híres gondolatát: „A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér." 2019. június 8-án újra eszembe jutottak ezek a sorok, amikor a bózsvai Molnár Miklós testvér...

Ötletek a misszióra 2019. Szeptember 01.

Egyszerű örömök Kondoroson

Szép és türelmet igénylő feladat gyerekekkel táborozni, amilyen régen a pásztorok feladata lehetett. Mire van szüksége a gyermekeknek?

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.