Isten drága gyermekei 2020. Szeptember 21.

Barta Sándorné szülinapja

A kamuti művelődési házban általában evangelizációs előadásokat szoktunk tartani. De nem így volt ez június 21-én. Ezen a napon azért gyűltünk össze az intézmény nagytermében, hogy együtt adjunk hálát Istennek azért, hogy Barta Sándorné Jolánka néni már 90 éve közöttünk van.

Isten drága gyermekei 2020. December 28.

Beköszönés karantén idején

Az újév közeledtével ismét egy remek ötlet jutott az eszembe, amihez két ifjú barátom is társult.

Isten drága gyermekei 2018. Május 21.

Bemutatkozik a nyíregyházi gyülekezet

A gyülekezet alapítására 1913 októberében került sor, amikor Kessel Frigyes lelkipásztor közreműködésével a néhány főből álló, Bibliát komolyan kutató csoportot gyülekezetté szervezték. A gyülekezet több épületben tartotta összejöveteleit a világháború ideje alatt és az azt követő időszakban...

Isten drága gyermekei 2020. Április 20.

Beszámoló a gyulai adventista szeretetotthon életéről karantén idején

Karantén az idősek szemszögéből: Minden megváltozott! Elfogytak a csomagok, elmaradtak az újságok, a levelek később érkeznek. Nem lehet kimenni a városba vásárolni. A családot csak időnként láthatják az ablakból.

Isten drága gyermekei 2020. Szeptember 08.

Egy cserkész naplója

Augusztus 6., csütörtök: Délután egy óra körül érkeztünk meg társainkkal Eger mellé, a Berva-völgyi cserkészparkba. Itt rendezte meg 24. csapattáborát az 1942. sz. Michnay László cserkészcsapat.

Isten drága gyermekei 2019. Október 22.

Egy gyülekezet (újjá)születése

Október 19-én egy régen várt esemény következett be a szarvasi adventista közösség életében: gyülekezeti épületünk felszentelő istentiszteletének napja volt ez.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.