A Hetednapi Adventista Egyház nyíregyházi gyülekezete 2018. szeptember 29-én – Bálint György lelkésztestvérünk vezetésével – tartotta az őszi hálaadó istentiszteletét.
Mindamellett, hogy a kormány, illetve az egyházunk által a vírus miatt kiadott rendelkezést betartjuk, de tovább munkálkodunk. És a 2020. évben megtört a jég Kisvárdán.
Ti kaptatok már egy ismerősötöktől olyan személyes, bátorító üzenetet, ami után sokkal szebbnek láttátok a világot, mert a szavaival megérintett benneteket? Vagy esetleg egy névtelen személytől? Mi négyen decemberben pont ilyen akcióra készültünk a debreceni „A” gyülekezetből.
Hálás szívvel tekintünk vissza június 15-ére, amikor dr. Tokics Imre testvér és kedves felesége szolgált a körzeti istentisztelet alkalmából a gyülekezetünkben.
2020. június első szombatja ünnepélyes kezdet volt a fehérgyarmati gyülekezet életében. A vírus beálltakor senki sem tudta, vajon mikor fogunk újra gyülekezeti alkalmakat szervezni, de arra senki sem gondolt, hogy az „új világ” első gyülekezési eseményén keresztségi istentiszteletre kerül majd sor.
Gábor Rupi testvérünk Erdélyben született, a marosvásárhelyi „A” gyülekezet presbitere volt, mielőtt Szegedre költözött volna, ahol most presbiterként, igehirdetőként szolgál. Őt kérdeztem a Gábor testvérek koronavírus-járvány idején átélt tapasztalatairól.
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.