Cím    Dátum 

Isten drága gyermekei Május 18.

80 snitt és kukacbáb

Pár hete tűnt fel, hogy valami nagyon jó készül a Facebookon a gyerekek számára. Én is rákattintottam, hogy megnézzem a videót a Gyermekszolgálatok oldalon, és akkor fedeztem fel Mihalec Dóri virtuális szombatiskoláit.

Isten drága gyermekei 2019. December 16.

A gyulai szeretetotthon élménydús évéről

Így az év vége felé közeledve szeretném bemutatni nektek, kedves testvéreim, azt a sok jót, ami velünk történt 2019-ben a gyulai szeretetotthonban. Mert tartalmas évet tudhatunk magunk mögött.

Isten drága gyermekei 2019. November 04.

A kereszt árnyékában

Egy kellemesen meleg októberi péntek este különleges szombatkezdő istentisztelet részesei lehettek a hajdúböszörményi, a balmazújvárosi és a józsai gyülekezet tagjai, valamint a meghívott vendégek.

Isten drága gyermekei Május 04.

A reménység fája

2020. április 27-én nyílt lehetőség arra, hogy a gyulai körzet kisebb gyülekezete, a sarkadi közösség mutatkozzon be az „Imaszoba” internetes csoportjában.

Isten drága gyermekei 2019. November 19.

A retró életérzés hazájába jöttünk

Október 31. és november 3. között került megrendezésre a Retró ÉS-napok Debrecenben. Na, de miért retró? A válasz egyszerű! Debrecen az ÉS-napok hazája, hiszen innen indult el a rendezvény néhány egyetemista fiatal ötletének köszönhetően a 2000-es évek elején.

Isten drága gyermekei 2018. Június 19.

A sarkadi gyülekezet bemutatkozik

Az adventüzenet magyarországi megjelenése után rövid idővel alakult gyülekezet Sarkadon. Nemrég 100 éves korában elhunyt Sajti Károlyné testvérünk szüleit J. F. Huenergardt testvér keresztelte. „Ő férjét a második világháborúban elveszítette, és özvegyen maradt három gyermekkel.

Isten drága gyermekei Február 10.

A Szabolcsi Adventista Vegyeskar 10 éves szülinapjára

„Vígan énekelj az Úrnak, te egész föld! Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vigassággal. ..."

Isten drága gyermekei 2019. Április 22.

A „más juhaim” merrefelé vannak?

Megoszthatom veletek két ismerősünk történetét? Az egyikükkel házvásárlás kapcsán ismerkedtünk meg 1972-ben, amikor Mátészalkáról költöztünk Debrecenbe. ... A másik ismeretség a mi részünkről...

Isten drága gyermekei 2018. Október 07.

Az én álomgyülekezetem… Sándorfalván

Létezik az ország szélén egy kis város, amit sokan a béke szigetének hívnak. Hogy nem hallottál még róla? Ez csak azért lehet, mert nem jártál még Sándorfalván, az adventista gyülekezetünkben.

Isten drága gyermekei 2018. Május 21.

Bemutatkozik a nyíregyházi gyülekezet

A gyülekezet alapítására 1913 októberében került sor, amikor Kessel Frigyes lelkipásztor közreműködésével a néhány főből álló, Bibliát komolyan kutató csoportot gyülekezetté szervezték. A gyülekezet több épületben tartotta összejöveteleit a világháború ideje alatt és az azt követő időszakban...

 
 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

A hála szavai
Új

Felolvasások tizedeinkhez és hálaadományainkhoz

Május 18.

Miért is adhatunk hálát a jó Istennek az elmúlt egy hétből? Ha gyorsan végigpörgetjük az eseményeket, jó érzés látni, hogy a Mindenható milyen sokszor megóvott minket bajtól, bosszúságtól, gondoskodott rólunk, vagy csempészett be egy-egy apró örömöt a mindennapjainkba.

Isten drága gyermekei
Új

80 snitt és kukacbáb

Május 18.

Pár hete tűnt fel, hogy valami nagyon jó készül a Facebookon a gyerekek számára. Én is rákattintottam, hogy megnézzem a videót a Gyermekszolgálatok oldalon, és akkor fedeztem fel Mihalec Dóri virtuális szombatiskoláit.