„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2019. Május 20.

„Tovább kell vinnetek..."

2019. május 5-én a Budapesten megtartott választókonferencián a küldöttek nagy többsége úgy döntött, hogy újra megbízza a Hetednapi Adventista Egyház korábbi vezetőségét, akik az elmúlt 5 évben vezették a magyar uniót. 

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2021. Március 23.

„Isten épülete vagytok” – Hogyan?

Sokunknak ismerős lehet ez a mondattöredék, ami 1Korinthus 3:9. verséből van. Kezdő hívőként nem tudtam mit kezdeni ezzel a kifejezéssel. Aztán teltek-múltak az évek, hallottam sok prédikációt, olvastam jó pár értelmezést, és ami a legfontosabb, megkérdeztem Istent róla, és Ő válaszolt.

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2021. Február 23.

Virtuális gyülekezet nem csak fiataloknak

2020. október első szombatját még a sarkadi gyülekezetben töltöttük. Utána a vírus terjedése miatt az összejövetelek átmenetileg szüneteltek. A gyulai gyülekezetben októberben festés kezdődött, így már ott sem volt lehetőség istentiszteletre.

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2020. December 30.

Újévi köszöntő

2020 végén egy olyan évet zárunk, amilyent még sosem tapasztaltunk, és amilyent nem is álmodott a világunk. Ennek ellenére reménnyel van tele a szívünk, mert van egy hatalmas és szerető Istenünk, akiben megbízhatunk, aki a bajokban sem hagy el bennünket, és aki végtelenül szeret bennünket.

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2020. Szeptember 21.

Senkit ne hagyjunk magára!

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít” – ezzel az alapigével foglalkoztunk a debreceni tanévnyitó istentiszteleten. Bátorítást, erőt vigasztalást meríthettünk a gondolatból, hogy Isten mindig, minden pillanatban készen áll arra, hogy velünk legyen, hogy átsegítsen a kihívásokon...

„Ez az az út, ezen járjatok.“ 2020. Október 06.

Nem tengerész, nem erdész, nem kertész – hanem lelkész

2020. szeptember 19-én elérkezett a várva várt nap Simon Csaba, családja és gyülekezetei számára, amikor a lelkészszentelési szertartás keretén belül Csaba a kézrátételes felszentelés által világszéles meghatalmazást kapott az evangélium lelkészi szolgálatára.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.