A hála szavai 2021. Június 28.

„Fiatalok, nem akartok nagyobbat?”

„Ebbe a lakásba nem lehet családot vállalni” – győzködte pár hét múlva az államtitkár úr az asszisztensét, és közben a mi lakásunkra mutatott. De ne ugorjunk ilyen nagyot a történetben!

Ötletek a misszióra 2021. Június 14.

Látogatás a minisztériumban

Nem sok földi halandó ember életében adódik meg a lehetőség, hogy élete során legalább egyszer ellátogasson országának valamely minisztériumi irodájába. De a lelkészi közösség soraiban se mindennapi esemény, hogy miniszterekkel vagy államtitkári személyekkel beszélgessenek.

Isten drága gyermekei 2021. Június 01.

Áldás vagy átok? – Ki a vevő? (2. rész)

"Megkeresett a kultúráért felelős államtitkár, és felajánlotta, hogy megvenné és felújítaná az imaházat, majd nyilván valamire fel is használná."

Ötletek a misszióra 2021. Május 18.

Áldás vagy átok?

„Küldjetek egy lelkészt!” – szólt a csengeri polgármester kérése több mint két évvel ezelőtt.

A hála szavai 2021. Január 12.

Hogyan értékeljük a fehérgyarmati jótékonysági koncertet?

Amint már korábban említettük, ez a 2020-as év komoly kihívások elé állított minket, hiszen a már hagyománnyá vált fehérgyarmati jótékonysági koncertet a megszokott módon nem valósíthattuk meg.

Beharangozó 2020. December 15.

Fehérgyarmati jótékonysági koncert?!

Talán már túl sokszor hallottuk azt a mondatot, hogy: „ez az év más” vagy „sok minden változott ebben az évben”. De vajon gátat szabhat a vírus a már hagyománnyá vált fehérgyarmati jótékonysági koncert megszervezésének?

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.