„Gyertek, gyűljünk össze!“ 2018. Június 19.

Időzavar Hódmezővásárhelyen

Nagy sikert aratott a 23. Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Nap a környékbeli ifjak körében. Száz fölötti létszámban vettek részt rajta a többnyire Csongrád és Békés megyei fiatalok, de a határon túlról is érkeztek, hogy erről a sokakat érintő témáról (az időzavarról) gondolkozhassunk együtt.

 

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.