Ének, határok nélkül

Ének, határok nélkül

Ötletek a misszióra, Szerző: Kertész-Tóth Anett - 2018. November 04. 579

2018. október 6-án immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a Közösségi nap és kórustalálkozó Nyírmeggyesen a NEEKA Hungary Alapítvány szervezésében. A rendezvény célja egy olyan alkalom létrehozása, ahol felekezeti hovatartozás nélkül Istent követő és szerető emberek együtt dicsérhetik az Urat, és együtt tölthetnek egy napot, ahol megismerhetnek új embereket, és lehetőség van új barátságok köttetésére is. Ebben az évben is, az elmúlt évekhez hasonlóan, igyekeztünk elsősorban Nyírmeggyes lakosságát megszólítani a programmal, de szép számmal érkeztek vendégek a környező és a távolabbi gyülekezetekből is.

A délelőtt folyamán igei gondolatokat hallhattunk Szász Tibor és Kovács Árpád erdélyi lelkésztestvérek tolmácsolásában, melyeknek központi témája a zene és ének mint eszköz Isten dicséretére, valamint a közösség fontossága volt. Az istentiszteleti alkalmat zeneszámok és versek tették színesebbé.

A bőséges ebéd után délután a meghívott kórusok szolgálatát hallhattuk egy jótékonysági koncert keretein belül. A szolgálattevők három különböző országból érkeztek: Ukrajnából a munkácsi Emmanuel Kórus, Erdélyből a Fickói Ifjúsági Kórus és Vegyes Kórus, valamint a Graal Zenekar, Magyarországot pedig a Fehérgyarmati Fúvósok és a Szabolcsi Adventista Vegyeskar képviselte. A koncert során került sor az adományok összegyűjtésére, mellyel a nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola alapítványát támogattuk, ezzel is megköszönve, hogy minden évben helyet biztosítanak a rendezvénynek.

Jó volt együtt dicsérni az Urat, valamint segíteni a helyi iskola alapítványán a koncert bevételéből származó összeggel. Hálásak vagyunk Istennek a vendégekért, a szolgálattevőkért, a gyönyörű szolgálatokért, mindenkiért, aki segített a szervezésben, és hogy egész nap érezhettük áldott jelenlétét!

 

Kertész-Tóth Anett
Nyírmeggyes


 
#2018_11/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.