Küldj el engem!

Küldj el engem!

ASI - konferencia

„Gyertek, gyűljünk össze!“, Szerző: Ócsainé Bartalos Klára Katalin - 2018. Szeptember 10. 675

Idén negyedik alkalommal szerveztek ASI-konferenciát, melyre szeretettel vártak minden érdeklődőt. Budapesten, a Dürer Rendezvényházban augusztus 23 és 25 között tölthettünk el együtt néhány napot, melynek során a szervezet kialakulását, múltját és jelenének céljait is megismerhettük.

Pavel Goia volt az egyik előadó: a Ministry Magazine szerkesztője, a Generálkonferencia Lelkészi Szolgálatok munkatársa. „Az ima ereje” témát nemcsak bibliai példákon keresztül mutatta be, hanem saját tapasztalataival is alátámasztotta, izgalmasan, humorosan, olykor pedig megrendítően, milyen csodákat vitt végbe Isten a hívő imákra válaszul.

Balla Lóránd (a Román Unió Kiadványok, Etnikai Csoportok és Prófétaság Lelke Osztályának vezetője) „A legjobb befektetés” kapcsán olyan aktuális kérdésekről beszélt szintén hitelesen, mint a Facebook-hatalom, a kitartás, a könyv és olvasás, a változás mint lehetőség, a jólét ára, valamint az önuralom fejlesztése témában.

Az adventista hitünk alapjairól, az idők jeleiről és annak a hétköznapjainkat megváltoztató gyakorlati szerepéről Erdődi Péter és Moldován Richárd tartott értékes szemináriumokat. A gyermekek számára pedig külön foglalkozásokat szerveztek a csoportos beszélgetések ideje alatt.

Az előadások és szemináriumok mellett az ASI által támogatott régi és új projektek is bemutatkoztak. Ebben az évben tizenkilenc missziós program nyert támogatást, közöttük tucatnyi gyülekezet tervei, több tábor, cserkészcsapatok, egészségügyi szolgálatok, tanulócsoportok, egy honlap, továbbá a Fiatalok Jézusért Konferencia.

Az egyházhoz és az ASI-hoz kapcsolódó szervezetek, programok közül több is jelen volt kiállítóként: az Advent Kiadó, az Adventista Teológiai Főiskola, az Ellen Gould White-könyvtár, az ADRA, a GLOW-füzetek, a Matteson Missziós Iskola, a hergheliai életmódközpont, a 3 angyal médiamisszió, a Csemete CsaNa és a Lina kozmetikumok.

Pénteken ebéd után missziós programon vehettünk részt, melyen egyrészt a szombati hangverseny 1500 meghívóját, másrészt pedig A nagy küzdelem-projekt közel 3.000 szórólapját osztottuk szét, dobtuk be a postaládákba, vagy tettük rá szélvédőkre. Kicsik és nagyok lelkesen vettek részt a munkában, másnap örömteli tapasztalatainkat is megoszthattunk egymással és a részt vevő testvéreinkkel.

A szombati napon a regisztrált 150 résztvevővel együtt mintegy 300 fős hallgatóság jelent meg, több ének- és zenei szolgálat színesítette a programot, majd lehetőség volt támogatni a megismert, nyertes pályázatokat. Istennek hála, összegyűlt a szükséges támogatás.

A nap különlegessége volt az esti koncert, melyet az Új Advent Kórustársaság tartott „Ég-ígérő hűség” címmel, Czabán Angelika (ének), Kozma Anikó (continuo), Erdész Gábor (furulya), Kovács Ernőné és Gyurkó Virág (fuvola) közreműködésével, valamint Juhász Zsuzsa vezényletével.

Pavel Goia szombat esti lelkesítő, Jézus második eljövetelére felkészítő plenáris előadása méltó zárása volt a konferenciának, mert összefoglalta a lényeget: Küldj el engem! Ha ez a gyakorlatban, mindannyiunk életében megvalósul, és Isten aktív munkatársai leszünk, akkor már nagyon közel van Krisztus visszatérése, melyet mindannyian várunk. Ámen!

 

Ócsainé Bartalos Klára Katalin

Szolnok

 

Az előadások, szemináriumok hanganyagai:

http://www.asi-hungary.org/pages/H-2018.html

 

További információk, csatlakozás:

http://www.asi-hungary.org/

https://www.facebook.com/asihungary/


 
#2018_09/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.