Miért éri meg belevágni a bibliai olimpiába?

Miért éri meg belevágni a bibliai olimpiába?

Beharangozó, Szerző: Czinkota Orsolya - 2018. Szeptember 10. 634

Miért is vágjak bele ismét a bibliai olimpiába, mikor már kétszer végigcsináltam?

Mert hiányzik, hogy reggelente ébredés után mindig elolvassak egy-egy fejezetet az adott bibliai könyvből, és ezekkel a gondolatokkal indítsam a napot, különös színt adva nekik. Eddig a kedvencem Mózes 2. és Dániel könyve, valamint János evangéliuma volt. Nagyon szeretem a történeteket, így most is fellelkesített, hogy a döntő jövő tavasszal az Apostolok cselekedeteiből lesz!

Hiányzik a felkészülés, ahogy módszeresen jegyzetelgettem, sőt, még rajzolgattam is témakörök szerint, így mélyebben megismerhettem pl. Mózes elég speciális családfáját (tudtátok, hogy az anyja, Jokébed, az apja nagynénje is volt egyben?), a főpap ruháinak színét (igen, még azt is!) vagy Jézus messiási tetteit. Így olyan apró részleteket is felfedezhettem a Szentírásban, amik még kíváncsibbá tettek az adott történet iránt, és segítettek, hogy jobban elmélyedjek benne.

Hiányzik az izgalom egy-egy forduló során vagy után, hogy vajon tovább jutottam-e. Aki nyer a döntőben, az bizonyára nem felejti el, mi által mehetett el pl. egy táborba nyaralni. Erről sajnos én nem tudok nyilatkozni, mert eddig nagy bánatomra egyszer sem nyertem, de ez közel sem tart vissza attól, hogy idén is ne próbáljam meg újra.

Csapatban mókás versenyezni, közelebb hoz a barátokkal a közös élmény, a közös felkészülés, a beszélgetések egy-egy megvitatandó kérdésről, aztán az együttes szurkolás az eredményhirdetés során. Egyéniben pedig minden rajtad áll, a te saját tudásodat mérheted össze másokéval, és bár nagyobb a nyomás, de a kihívás is benne. Remélem, idén minél többen belevágtok ebbe az utazásba, ami segít megismerni a jó Istent, és ahogy Ő gondoskodik a benne hívő gyermekeiről!

Czinkota Orsolya

 

Ha szeretnétek többet megtudni a bibliai olimpiára való jelentkezésről, keressétek fel a honlapot hozzá, ahol az elmúlt fordulók kérdéssoraiba is belekukkanthattok: http://bibliaiolimpia.org

Néhány elhangzott vélemény a versenyről:

 

Bondár Klaudia az FCD-csapatból, 2015.

„Mikor olvastam, hogy lesz az olimpia, nagyon feldobódtam; két barátnőmmel azonnal megbeszéltük, hogy csapatként mi is nevezünk a versenyre. Mikor elkezdtem az 1. fordulóra készülni, és figyelmesen olvastam Mózes első könyvét, ismét rájöttem, hogy milyen fantasztikus dolog olvasni a Bibliát, és mennyit tanulhatunk belőle. A húgommal készültem, aki szintén indult az olimpián, ők is eljutottak a döntőig.
Eszperente nyelven még mindig nem tudok, viszont minden pillanatot nagyon élveztünk a versenyeken, tetszettek a feladatok, sokat nevettünk és rengeteget tanultam. Szuper ötletnek tartom a bibliai olimpiát, és azt hiszem, jövőre sem hagyom ki.”

 

Rajki Dávid, Rajki János és Zarka Dávid, a Bizottság-csapat, 2016.

„Csapatunkkal, a »Bizottság«-gal nagyon vártunk minden fordulót… A verseny előtti utolsó este mindig »bizottsági ülést« tartottunk, ahol lehetetlennél lehetetlenebb kérdésekkel vizsgáztattuk és szórakoztattuk egymást…
Csak bátorítani tudok mindenkit, hogy jöjjön, mert ez nemcsak az ismereteket bővíti az adott bibliai könyvekkel kapcsolatban, hanem egy találkozás is Istennel (még Mózes 3. könyve is!), meg természetesen egy olyan élmény a csapattagok számára, ami színesíti az egymással való kapcsolatot, és mélyíti a barátságot.”

 

Kiss Mónika, 2016.

„Szerettem a verseny minden percét, a felkészülés idejét, amikor olvasok és olvasok, próbálom megérteni Isten üzenetét, aztán a feladatlap kiosztása előtti feszült pillanatokat és a furfangos kérdéseket, rejtvényeket is, amik minden fordulóban változatosak voltak…
Idén is megtapasztaltam, hogy a Biblia egy csodálatos és különleges könyv, nincsen hozzá fogható. És mindenkinek csak tanácsolni tudom, hogy próbálja ki egyszer. Ez a verseny közelebb hozza egymáshoz az embert és a Bibliát!”

 

Talmácsi Anna és Janka, Ábrahám lányai-csapat, 2015.

„Azért indultunk, mert kíváncsiak voltunk rá, és szeretünk Bibliát olvasni. Nagyon vágytunk rá, de fiatalok voltunk hozzá, és nagyon megörültünk, amikor megengedték, hogy részt vegyünk a versenyen. Anya meg apa készített fel a családi áhítatainkon. Többször is elolvastuk mindkét bibliai könyvet, térképeket, vázlatokat készítettünk, anya még „próbaolimpiákkal” is készült nekünk.”

 

Ádók Tamás, 2015.

„Én, mielőtt létrejött ez a program, imádkoztam, hogy közelebb kerülhessek Istenhez. Mikor először hallottam erről a programról, akkor tudtam, hogy jelentkeznem kell, és éreztem, hogy ez egy lehetőség a közelebbi kapcsolathoz az Úrral, ráadásul motiváltak a díjak is…
Furcsa volt, hogy csak a döntőn izgultam. Előtte egy hónappal kijegyzeteltem az egészet, és elkezdtem a készülődést. Isten erőt adott arra, hogy tanuljak, még akkor is, mikor úgy éreztem, lenne jobb dolgom is. Jól is sikerült a döntő. Mikor megnyertem a versenyt, nagyon örültem, de tudtam, hogy mindent az Úrnak köszönhetek.”


 
#2018_09/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.