Ha Isten az első…

Ha Isten az első…

Gondolatok a sáfársági konferenciáról

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“, Szerző: Czinkota Orsolya - 2018. Június 19. 674

Néha nekem sem öröm a tized befizetése” – hallhattuk ezt a merőben őszinte és szokatlan vallomást David Neal, a június első hétvégéjén megrendezett sáfársági konferencia egyik előadójának a szájából. Nagyra értékeltem ezért a kimondott gondolatért, mivel lehet, ezzel már sokunk találkozott, hogy nehezére esett kitenni a tizedet, mert… és itt sokféle magyarázat következhet, ami emberi szemszögből akár meg is állhatja a helyét, de vajon Isten előtt is valós indokok lennének?

Az Úr azt kéri tőlünk, hogy amiért Ő mindent feladott értünk, mi a jövedelmünk tized részét adjuk vissza neki, és ezt már rögtön a bevétel kézhez vétele után tegyük meg. Ez a tettünk akár Isten-próba is lehet: mikor reálisan felmérhető, hogy ha szokás szerint beadjuk a tizedet és az adományainkat, nem marad elegendő pénzünk magunk fenntartására: akkor a Mindenható segítségére szorulunk, és nagyon gyorsan meglátjuk: Ő létezik-e vagy sem, azaz valóságosan a segítségünkre siet-e, vagy az ígéretei hamisak. – Komoly, embert és hitet próbára tevő lépés ez, de csak ilyen helyzetben tapasztalhatjuk meg leginkább a mennyei áldást, és növekedhetünk hitben.

A sáfárság hónapról hónapra emlékeztet (a tized és az adomány beadásával), hogy mit tett értünk az Atya, mekkora áldozatot vállalt miattunk. Ha engedelmeskedünk a mennynek, azzal hagyjuk, hogy az Úr igazgassa az életünket. Ne féljünk átadni az irányítást neki: legyünk bátrak, és tegyük első helyre Istent nemcsak a pénzügyek terén, hanem az időnkkel, az egészségünkkel és a környezetünkkel való bánásmódban is.

Ha valóban kíváncsiak vagyunk, mi áll életünk középpontjában, vegyük elő, és nézzük át a bankszámlánk és a naptárunk utolsó 3 hónapját: mindkettő teológiai dokumentum, mert megmutatja, kit vagy mit imádunk. Ha úgy látjuk, hogy eltolódott a hangsúly, térjünk vissza Istenhez, és ismét töltsünk több időt vele. Keretezzük be az Úrral a napunkat: indítsuk és fejezzük be vele a napot.

Mikor érdemes már elkezdeni a sáfárság gyakorlását? Minél fiatalabb korban, így már a gyerekeknek is lesz idejük megszokni a tizedfizetést, és nekik is egyre természetesebbé válik, hogy kifejezhetik hűségüket a jó Isten iránt, aki különösen törődött a kicsikkel, mikor itt járt a földön. A gyerekek tizedjének befizetésére a Sáfársági Osztály külön kis színes borítékokat készíttetett, amikből a konferenciáról vihettek haza a jelen lévő gyülekezetek képviselői. Ahová még nem jutottak el ezek a borítékok, azok Hegyes-Horváth Gézát kereshetik fel a kérésükkel ez ügyben (hegyesgeza@adventista.hu).

Végül ne feledjük: a sáfárság azt jelenti, hogy mindenünket odaadjuk válaszként arra, hogy Isten is mindent odaadott értünk!

Czinkota Orsolya


 

Ha szeretnétek megnézni a konferencián készült felvételeket, erre itt van lehetőség:

Jún. 1. (péntek este), Amikor Isten a válságot teremtette: https://www.youtube.com/watch?v=BWuLo0-sQSM&feature=youtu.be

 

Jún. 2. (szombat délelőtt), A sáfárság és a misszionáriusi lelkület; Hogyan kerüljük el a lelki buktatókat?: https://www.youtube.com/watch?v=TcHDLZrfHWc&feature=youtu.be

 

Jún. 2. (szombat délután), Az ígéretek és az ígérettevők elvei, https://www.youtube.com/watch?v=_py1A6V_teU&feature=youtu.be

 

Jún. 2. (szombat délután), Nagylelkű Isten és nagylelkű emberek, https://www.youtube.com/watch?v=nurwqOaZ-SU&feature=youtu.be

 

Jún. 3. (vasárnap délelőtt), Szövetség Istennel, https://www.youtube.com/watch?v=1m7yTMtojVo&feature=youtu.be

 

Jún. 3. (vasárnap délelőtt), A tárház elve, https://www.youtube.com/watch?v=hiEXItm8OAw&feature=youtu.be


 
#2018_06/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.