„Isten épülete vagytok” – Hogyan?

„Isten épülete vagytok” – Hogyan?

„Ez az az út, ezen járjatok.“, Szerző: Csonka Zoltán - 2021. Március 23. 458

Sokunknak ismerős lehet ez a mondattöredék, ami 1Korinthus 3:9. verséből van. Kezdő hívőként nem tudtam mit kezdeni ezzel a kifejezéssel. Aztán teltek-múltak az évek, hallottam sok prédikációt, olvastam jó pár értelmezést, és ami a legfontosabb, megkérdeztem Istent róla, és Ő válaszolt. Így összeállt a kép. A gyülekezet nem téglákból, vakolatból, tetőből, ajtóból és ablakokból áll össze. A gyülekezet megannyi testvéremmel együtt én is vagyok.

Sokszor csodálkozva elmélkedtem az I. század gyülekezetének létrejöttén. Az Apostolok cselekedeteinek 2. fejezetében olyan meghatóan rajzolódik ki a kép. Igen, az I. században a kereszt eseményei megnyitották Isten földi, látható egyházának kapuit az emberiség előtt.

Mi a helyzet ma, a XXI. században? 2020 furcsa fejleményeket hozott. Emlékszem, a gyülekezetben hányszor hallottunk és beszéltünk a Máté evangéliuma 24. fejeztében leírt eseményekről. Hol sejtelmesen, hol félelemmel, hol reménnyel telve. Ma pedig szemlélői vagyunk a beteljesedésének. Amíg az I. században kinyíltak a kapuk, addig a XXI. században egy vírus következtében bezárultak a gyülekezetek kapui. Ez sok konfliktust, szomorúságot, tanácstalanságot, lázongást idézett elő.

Nem volt ez másként Nagyszénáson sem. Jött az első hullám, aztán a második, majd a harmadik. A lehetőségeink a közösségi hitélet gyakorlására lekorlátozódtak. Az online tér maradt meg egyedüli gyülekezési helyként. Ha belegondolunk, nincs is ezzel semmi gond, hiszen nagyon sokan évek óta használunk internetet prédikációk, zene, előadás-sorozatok hallgatására. Sőt, közelebb vagy távolabb élő szeretteinket ilyen módon keressük fel napi szinten kapcsolatápolás céljából. A nagy kérdés mégis az maradt, hogy lehet-e ezzel a módszerrel kiváltani egy élő közösségi alkalmat. Ráadásul a gyülekezetünk átlagéletkora 60–70 év. És láss csodát! Az internet és az alkalmazások használata nem okozott gondot idős testvéreinknek. Beruháztak, tanultak, gyakoroltak, és működik az online közösségi élet.

Szombatonként a 26 fős gyülekezetből 18–20 fő ott van, és a szombatiskola ugyanúgy átvételre kerül, mint a gyülekezet épületében, hozzászólásokkal, idézetekkel, gondolatokkal gazdagítva. Van óravezető, hálaszöveg-olvasó, versszolgálatért, imádságért felelős testvér. Van igehirdető, aki otthonából ellátja a szolgálatát. Igaz, elismerhetjük mindannyian, hogy a személyes, élő közösség azért mégiscsak más, ám mivel a jelen helyzet ezt nem teszi lehetővé, így alkalmazkodnunk kellett.

Hamar rájöttünk, hogy a heti egy online szombat kevés arra, hogy ott legyünk egymásnak. Így jött a Lélek hangja, hogy naponta is teremthetünk alkalmat találkozásra egy online áhítat keretében, amihez jó alapot tud adni egy napi áhítatos könyv. 2020. december 2-a óta testvéreinkkel Morris L. Venden: A működő hit című könyvét vesszük át minden este 18 óra 10 perces kezdettel. Talán azt kérdezheti most valaki, hogy miért 18:10. Miért nem 18:00 óra? Ez a 10 perc a remény 10 perce, hogy biztosan odaérjen mindenki, aki szeretne. A mi vonatunk 10 percet vár az utolsó felszállóra. A résztvevők száma 5–17 fő. A személyes tapasztalatok, elmélkedések, imádkozás, tanácsadás, lelki gondozás mind részei az online közösségi áhítatoknak. Sőt, így három és fél hónap távlatából nézve inkább már olyan, mintha a nap végén egy családi beszélgetésre gyűlnénk össze. Időnként jólesik a hallgatás is, odafigyelni mások gondolataira, érzéseire.

Hogy milyen változást hozott ez a gyakorlat? Azok, akik a gyülekezetben eddig csak hallgatók voltak, most megnyíltak. Van például egy ember, aki már közel harminc éve barátkozó a gyülekezetünkben. Az utóbbi időben ő beállt a szolgálatba, és önként, sokszor a gyülekezeti tagokat megelőzve vállalja, hogy a következő este anyagát felvezeti, felolvassa. Amikor az áhítatok végén imádkozásra kerül sor, és az imákban már sokadjára elhangzik a gyülekezet névsora, nincs olyan este, hogy ne csordulna ki a könny valamelyikünk szeméből.

Be van zárva a gyülekezeted? Te még szabad vagy! Te, kedves testvérem, Isten épülete vagy, élő kő, lelki ház. Nem vagy bezárva! Még nem! Addig használd ki ezt a módját is a közösség építésének, ápolásának, amíg lehetőséged van rá! Mert ne feledjük: „Ímé, adtam elődbe egy nyitott ajtót.”

 

Csonka Zoltán
Nagyszénás


 
2021_03/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.