Kiscsoportos képzésen vettem részt

Kiscsoportos képzésen vettem részt

Ötletek a misszióra, Szerző: Décseiné Hilda - 2021. Március 09. 424

Nagy szeretettel és örömmel osztom meg veletek az első tapasztalatomat, amit a kiscsoportos képzésen éltem át február 22-én.

Először Szabó László testvér ismertette a munka lényegét, annak fontosságát, örömét és áldását. Efézus 4:11–15. versét dolgozta fel és mondta el közel 77 embernek, azoknak, akik érdeklődnek ez iránt a csodálatos munka iránt.

Első alkalommal ezt az igeszakaszt beszéltük meg a csoportban, és nagyon tetszett, hogy mindenki hozzászólt, mindenkinek volt mondanivalója az igeversekkel kapcsolatban, lebontva saját életünkre vonatkozóan.

Majd visszajöttünk a nagy csoportba, és ott tovább ismertette Szabó László testvér a kis csoport munkamódszerét és annak fontosságát, örömét, áldását, amiben mindannyian részesülünk.

Ezután újból kis csoportra oszlottunk, ahol mindannyian elmondtuk, miért szeretnénk ezt a munkát végezni. Nekem nagyon tetszett, mert mindenki annyira őszinte, tiszta szívvel számolt be leendő kihívásairól, munkáiról…

Nagyon sok fiatallal találkoztam a kis csoportban, és ők is olyan lelkesen, boldogan szóltak hozzá, osztották meg velünk a tapasztalataikat. Akik már részt vettek a haladó képzésen, azok vezették a leendő kis csoportokat, megosztották az örömüket, hogy vannak, akik már gyakorolják a kiscsoportos foglalkozásokat.

Nekem igazán örömömre szolgált ez az alkalom, azóta imádkozom a csoportokért, valamint minden vasárnap részt veszek a zoomos imaórán, ahol a kedves testvérek olyan örömmel, buzgón vannak jelen, és imádkoznak a kis csoportban résztvevőkért, amit meg is éreztem, amikor részt vettem az első képzésen.

Még mások is szeretnének részt venni a képzésen, csak nem jó nekik az időpont, így kérem a kedves testvéreket, imádkozzanak azért, hogy részt tudjanak venni azok a drága testvérek is, akik vágynak és akarnak ott lenni.

Bátorítani kívánok mindenkit, hogy Jézus módszerével érjük el az embereket, és elsősorban az Ő drága Szentlelkének vezetésével végezzük ezt, teljesen adjuk át az életünket, szívünket, gondolatainkat az Ő vezetésének, mert csak így tudunk dolgozni.

A jó Isten áldjon meg mindannyiunkat, úgy az imádkozókat, mint a képzésben résztvevőket!

 

Testvéri szeretettel az Úrban:

Décseiné Hilda
Nyírtura


 
2021_03/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.