Gyógyuló élmények, avagy házi gyógymódok képzésen jártunk...

Gyógyuló élmények, avagy házi gyógymódok képzésen jártunk...

Egészségünkre!, Szerző: Vajda Zita és Soós-Német Evelin - 2021. Február 23. 399

2021 január 31 és február 5. között egy adventista életmódközpontban tölthettünk néhány napot. Látogatásunk egyik célja a 8 alapelv szerinti testi-lelki feltöltődés és a házi gyógymódok helyes elsajátítása volt, hogy minél több embernek tudjuk majd szívből, hitelesen ajánlani az ott folyó gyógyítás munkáját...

Önmagában már az is remek benyomást tett számunkra, hogy amikor megérkeztünk, az ajtón belépve érezhettük Isten befolyását, úgy éreztük, hogy ez a béke és nyugalom szigete a hétköznapok viharai közepette. Azonnal tudtuk, hogy nagyon jó dolgunk lesz. Rövid ismerkedés után az elkövetkezendő napokban nagyon jó csapattá kovácsolódtunk össze (nem mindenki volt közülünk adventista), szinte az ország minden pontjáról érkeztek tanulni és gyógyulni vágyók.

Az étkezések alkalmával ízlésesen feldíszítve tálalták a finomabbnál finomabb ételeket névre szóló táblával. Ízelítőt a képek között találtok! Minden étel kizárólag növényi alapanyagokból készült, nagy hangsúlyt fektettek a nyers zöldségek és gyümölcsök, valamint a gabonafélék gazdag felhozatalára (gluténmentesen is). Kedves segítőink megtanítottak minket arra, hogy két étkezés között nincs nassolás, evés előtt fél órával, utána pedig 1 órával igyunk, ne rohanjuk az étellel, próbáljuk alaposan megrágni, és minden étkezés előtt fogyasszunk nyers táplálékot. Az étkezések előtt, ha nyers táplálékot fogyasztunk, beindul az enzimtermelődés, és a jobban megrágott étel hozzásegít ahhoz, hogy jobb legyen az emésztés és a vitaminok felszívódása. A napok alatt idővel sok hasznos dolgot megtanultunk, de ebben a személyzet is nagyon támogató volt, sokan megosztották velünk a személyes tapasztalataikat a vegán étkezés elsajátításában.

Kora reggel már közös áhítatok vették kezdetüket, ahol A nagy Orvos lábnyomán c. könyvből vettünk át néhány fejezetet, amik arra irányultak, hogy megismerjük Jézust mint példaképünket, a gyógyítás bibliai alapelveit, hogyan bánjuk a betegekkel, illetve ami minket nagyon megérintett, hogyan lehet átérezni egy-egy ember élethelyzetét. Néhány fontos gondolatot megosztanánk a könyvből:

  • „Jellemünk és az ahogy élünk, határozza meg, hogy milyen hatással vagyunk másokra."
  • „Isten nem ígér nyereséget, e világi megbecsülést."
  • „A meg nem élt, tovább nem adott igazság elveszti életadó képességét, gyógyító erejét. Áldása csak akkor tartható meg, ha másokkal megosztják."

A sok mozgás is nagy szerepet kapott, a hatalmas séták mellett megtanultuk, hogyan kell helyesen kezelni a stresszes helyzeteket helyes levegővétellel társítva. Szinte minden étkezés után (naponta háromszor) volt torna vagy valamilyen mozgás (séta, futás) kint a szabadban.

A délelőtti programok során betekintettünk a teljes értékű növényi konyha fortélyaiba. A főzőkör keretében növényi tejtermékek, pástétomok, saláták, reggeli „édességek”, fasírtok, kenyerek, csíráztatás és még sok minden más finomság is helyet kapott.

Az egészségügyi előadásokat az egészségközpont orvosai tartották a daganatos megbetegedések, a metabolikus szindróma (az anyagcsere több, egymással párhuzamos zavara), a nutrigenomika és nutrigenetika („sorsunk nincs a génjeinkbe írva, hanem az életmódunktól függ”), illetve a szokásaink hálójában – Van-e szabadulás? – témájában.

A délutáni programok között szerepelt a kezelések bemutatása és gyakorlása, mint pl. a hidroterápiás kezelések. Megtapasztalhattuk a forró és váltó lábfürdő, a gőzpakolás hatásait, megtanultuk a sós bedörzsölés, a melegítő borogatás, a masszázs technikáját, a faszén használatát… és persze a sor még bővíthető. Elcsodálkoztunk azon, hogy milyen egyszerű gyógymódokkal lehet gyógyulni, jó közérzetre szert tenni, és hogy a kellékek beszerzése sem bonyolult feladat, alapvetően a háztartásunkban is megtalálunk hozzá minden szükségest. A gyógynövényekről is kaptunk rövid ismertetőt, valamint szappan, kézkrém és krémdeó készítésének bemutatását is láthattuk. A recepteket megkaptuk. :)

Az esti programok is nagyon változatosak zajlottak: volt filmvetítés „Mi az egészség?” (What the health, 2017.) címmel, zeneterápia, előadás a növényi alapú étrendről Szabó Zoltán, a PTE Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézet szakoktatójának tolmácsolásában, valamint egy bizonyságtételt hallgathattunk meg egy ott dolgozó hölgy megtéréséről.

Ez idő alatt éreztük az itt dolgozó emberek odaadó fáradozását, az önzetlen, szeretetteljes légkört, amit megteremtettek. Nehéz szívvel jöttünk el. Fantasztikus és hiánypótló az, amit imádságos lelkülettel, a Jóisten segítségével véghez visznek. Úgy gondoljuk, ezt mindenkinek meg kellene tapasztalnia!

Havonként tíznapos kiscsoportos gyógyturnusokat szerveznek azoknak, akik különböző civilizációs, krónikus betegségekben szenvednek (szív- és érrendszeri betegségekkel, daganatos betegségekkel, cukorbetegséggel, súlyfelesleggel, reumatikus eredetű megbetegedésekkel, magas koleszterinnel, stressz okozta betegségekkel, autoimmun folyamatok kiváltotta betegségekkel küzdenek stb.).

Hálásak vagyunk, hogy ebben a speciális időszakban is lehetőség nyílt a részvételre a megfelelő intézkedések betartása mellett.

Végezetül egy Ellen White-idézettel fejezzük be a beszámolónkat: „A természetes gyógymódok használata nagy gondot és erőfeszítést igényel, amire sokan nem hajlandóak. A természet fokozatosan gyógyít és állít helyre. A türelmetleneknek ez a folyamat lassúnak tetszik. A káros élvezetekről való lemondás áldozatba kerül. A végén azonban megmutatkozik, hogy a természet – amennyiben nem gátolják – bölcsen és jól végzi munkáját. Egészséges test és egészséges lélek lesz azok jutalma, akik szívós kitartással engedelmeskednek törvényeinek.”

 

Vajda Zita és Soós-Német Evelin
Medgyesegyháza

 


 
2021_02/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.