Üzenetek lélektől lélekig

Üzenetek lélektől lélekig

Ajánlhatom?, Szerző: minap.hu - 2021. Január 12. 328

Kelet-magyarországi, miskolci fiatalok ötlete és kivitelezése alapján indult nemrégiben egy kezdeményezés, aminek célja a közösség építése, a mai világban szükséges kapcsolatformák visszaállítása.

 „Lélektől Lélekig” néven új üzenetküldő platform segítségével nyerhetünk bátorítást, vagy bátoríthatunk másokat. A lelektollelekig.hu weboldal segítségével regisztráció nélkül kaphatunk vagy küldhetünk kedves üzeneteket. Korosztályt választva, kötetlen formában, akár képet, rajzot is csatolva tud bárki segíteni egy „idegennek”, vagy tud valaki bátorítást nyerni egy „idegentől”. 

 –  A sokadik, vírus miatti korlátozás idején vetődött fel az ötlet, aminek első üteme ez a weboldal – mondta el Malejko Benjámin, a „Lélektől Lélekig” ötletgazdáinak egyike.  –   Az évek óta megfigyelhető emberek közötti „távolság” növekedését a világjárvány helyzete rohamosan meggyorsította. Az eddig főleg a kommunikáció minőségében jelentkező romlást már fizikai gátak is nehezítik. Igyekeztünk olyan segítséget találni, ami a mai felgyorsult környezetben is képes lesz a szorongató érzések enyhítésére. Aki érez magában erőt arra, hogy egy kedves üzenetet megfogalmazzon, máris részese lehet annak a szerveződésnek, ami a kedves szóra váró embertársainkat szeretné elérni.

Az ünnepek napjai alatt több mint 70 üzenetet kértek a weboldalon, ami nagyon jó hír, hiszen jelzi azt a nagy szükséget, amit ez a friss platform igyekszik kielégíteni. Jelenleg minden küldött üzenetre 2–3 kérés jut, így fontos, hogy azokat is bevonzzuk, akik éreznek magukban indíttatást mások segítésére. Az oldalon lehetőség van felvenni a kapcsolatot velünk, így akit mélyebben érdekel a projekt, tovább is közeledhet felénk. Ezek mellett persze bármilyen ismerősök közötti megosztás is sokat segít – foglalta össze a kezdeményezés első lépéseit Malejko Benjámin.

 

forrás: minap.hu 

 

„Itt nem csak kapni, de adni is lehet, folyamatos az áramlás. A nyitás óta (két hete) 280 üzenetkérés jött, és 80 üzenetküldés is történt. Az üzenetküldők átlagban 2–3 embert is bátorítani tudnak. A keresztény szolgálat felemelő érzése párosul a kezdeményezéshez.”

Interjú a szolgálatról Malejko Benjáminnal: https://europaradio.hu/


 
2021_01/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.