„A legjobb úton”

„A legjobb úton”

ADRA-tevékenység Szerencs vonzáskörzetében

Ötletek a misszióra, Szerző: Akácosiné Nagy Ágnes - 2020. November 30. 337

2020. október 7-én Bekecs településen és október 20-án Legyesbényén ADRA-ruhabörzét hirdettünk hátrányos helyzetű családok részére. Mindkét Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben a kulturális központban szerveztük meg a ruhaosztást.

Bekecsen dr. Bodnár László polgármesterrel, Legyesbényén pedig Vörös Adrienn-nel, a Családsegítő Szolgálat vezetőjével nyitottuk meg a börzét. Bekecsen 45 család, Legyesbényén 63 család vett részt rajta. Ruha bőven volt, a meghívottak kedvükre válogathattak, és az elégedettségüknek hangot is adtak.

A börze végén minden család kapott egy meglepetésajándékot, Ellen G. White: „A legjobb út” című könyvét. Összesen 96 darabot ajándékoztam el a két településen.

Imádkozom azért, hogy a fizikai szükségletek mellett lelki áldásban is részesüljenek a megajándékozottak.

 

Akácosiné Nagy Ágnes
ADRA-önkéntes munkatárs

 


 
2020_12/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.