Tanulságok a bibliai döghaláltól a koronavírusig

Tanulságok a bibliai döghaláltól a koronavírusig

Evangelizációs sorozat Miskolcon

Ötletek a misszióra, Szerző: Suhaj Renáta - 2020. November 03. 903

A „Hogyan segítenek a bibliai történetek problémáim megoldásában?” című új előadás-sorozatot tavaly, 2019. november 13-án indítottuk el. Akkor még nem sejtettük, hogy 2020-ban megbillen a világ addigi rendje, és az evangelizációs sorozat folytatása is veszélybe kerül. A 2020-as tavaszi sorozatból még 5 előadást sikerült megtartani, de a járványügyi helyzetre való tekintettel egy hosszabb szünet következett.

A félbeszakadt előadás-sorozatot egy aktuális témával folytattuk szeptember 23-án, amelyre dr. Fazekas Csabát, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatóját, a Társadalomtudományi Intézet docensét hívtuk meg. Témájának címe: „A történelem járványai – a járványok története”, avagy „Tanulságok a bibliai döghaláltól a koronavírusig”. Ezennel szeretném a kedves olvasó figyelmébe ajánlani előadását, amely ezen a linken érhető el.

Az előadó itt nem a szó szoros értelmében választott ki egy bibliai történetet, inkább a jelen kaotikus helyzet kiegyensúlyozására fókuszált a történelem során kialakult járványok kontextusában. 

Bár a résztvevők száma egyharmadára csökkent, mi nem adtuk fel! Isten segítségével hétről hétre találkozunk és meghallgatunk egy újabb értékes, lelkesítő lelki témát.

Szerdán, november 4-én, már a meghirdetett előadások záró alkalma kerül sorra. A folyatást pedig kisebb csoportban tervezzük.

 

Suhaj Renáta lelkész
Miskolc

 

 


 
2020_11/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.