Az utam már elkészítve

Az utam már elkészítve

Isten drága gyermekei, Szerző: Cucin Imre - 2020. Augusztus 25. 686

Ezt olvassuk Jeremiás könyve 1. fejezete 5. versében: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek…” Ahogy mindenki másnak, úgy nekem is eszerint kezdődött a létem. Még csak meg sem születtem, de az Úr már elkészítette számomra életem legeslegjobb útját.

Mikor megkérdezik tőlem, hogy kerültem egy adventista gyülekezetbe, a válasz mindig kissé kacifántos. Talán azt mondhatom, hogy beleszülettem a vallásba, de mégsem a szüleim vagy a nagyszüleim által.

A történetemet mindig ott kezdem el mesélni, hogy már évekkel a születésem előtt a gáborjáni kis utcánkba költözött egy házaspár, akivel könnyen összebarátkozott az édesapám, ami szokatlan dolog, mert ő már akkoriban is zárkózott volt. Miután megszülettem, két nővéremmel együtt sűrűn jártunk át a számunkra idős házaspárhoz. Annyira sűrűn, hogy már mamának és papának hívtuk őket. Ők voltak azok, akik beszéltek nekünk a Bibliáról, és elvittek minket a gyülekezetbe.

Azután nagyon gyorsan kezdett telni az idő, mi pedig jobb megélhetés céljából beköltöztünk Berettyóújfaluba, 12 km-re Gáborjántól. A szüleim visszatartása ellenére minden egyes hétvégén visszalátogattam a papához és a mamához, majd szombatonként együtt mentünk imaházba. Időközben a férfi, akire felnéztem, akit nagypapámként szerettem-tiszteltem, meghalt. Tudtam és tudom, hogy az ő élete nem volt hiábavaló, hiszen az Úr rajta keresztül teremtette meg a bennem lévő istenfélelmet. Később apai nagymamám is rendszeresen elkezdett imaházba járni, majd meg is keresztelkedett.

A nővéreim férjhez mentek, így én egyedül maradtam otthon a szüleimmel, de szombatonként mindig elmentem a gyülekezetbe, de valljuk be őszintén, egy 10 éves gyerek nem sokat ért a prédikációból. (Bár lehet, hogy vannak kivételek.) Én arra emlékszem vissza, hogy nagyon hosszú volt a prédikáció, a szék irtó kényelmetlen, nem lehetett izegni-mozogni-hangoskodni folyamatosan. Igaz, hogy néhány gyerektörténet is megmaradt bennem, de nem azért ültem ott szombatról szombatra. A közösség volt az, ami által engem az Úr megragadott. Olyan jó volt ott lenni… Ne kérdezzétek, hogy miért, de nekem a gyülekezet az a hely, ahová igazi emberek járnak.

Majd növögettem-kamaszodtam, kihagytam egy szombatot, utána kettőt-hármat, ami megtanított különbséget tenni aközött, hogy milyen, ha imaházban vagyok szombaton, és milyen, ha otthon... Előttem volt a választás, hogy úgy gondolom-e, nem muszáj nekem gyülekezetbe járni, nem kötelez rá senki. De én azt éreztem, hogy nekem muszáj ott lenni. Ma már eszemben sincs, hogy akár egy szombatot is kihagyjak. Végül 2020. augusztus 9-én a saját döntésem alapján megkeresztelkedtem.

Micsoda véletlen, hogy a szüleim pont egy adventista házaspárral kerültek barátságba! Véletlenül én maradtam meg a gyülekezetben, és nem a nővéreim. Véletlenül itt ragadtam. De ahogyan Kant, a híres filozófus mondta: „A véletlen Isten álarca.”

Ha már itt vagyok, amiről tudom, hogy nem véletlen, azon leszek, hogy nem valamikor, hanem a lehető leghamarabb valahogyan én is erős eszköz lehessek az Úr kezében, mert még nem vagyok az. De Krisztus nem az országára készen találja az alattvalóit, hanem isteni hatalma által Ő teszi arra alkalmassá őket.

 

Cucin Imre
Berettyóújfalu

 


 
2020_08/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.