Áldások hullanak Sátoraljaújhelyen

Áldások hullanak Sátoraljaújhelyen

Isten drága gyermekei, Szerző: Kormos Erik - 2020. Augusztus 25. 496

Augusztus 1-jén ismét csodálatos áldásokban volt része mindazoknak, akik Sátoraljaújhelyen töltötték a szombatjukat a gyülekezetünkben. A délelőtti órákban két gyermek és családjaik részére kértünk áldást gyermekbemutató keretében, délután pedig hárman keresztelkedtek meg ünnepélyes istentiszteletünk alkalmával.

E nap különlegességét jelentette, hogy a járványhelyzet ellenére sikerült a távolságtartást és a közös étkezést is az egészségügyi megelőzés keretein belül úgy korlátozni, hogy az nem vetett árnyékot a nap ünnepélyességére. A gyermekbemutató alkalmával a gyülekezet felé fordulva, a gyermekektől, szülőktől távolságot tartva kért áldást dr. Kormos Erik, aki e napon mindkét alkalommal az Igét is hirdette. A keresztség szolgálatát Majoros Zoltán presbiter végezte, aki a keresztelendők tanításában is részt vett.

Az egész nap áldásaihoz jelentős mértékben hozzájárult a Ker-Songs és a gönci gyülekezet a jelenlétével és a szolgálataival, valamint az egyik keresztelendőnk, Gazsó Katrin is, a zenekar énekese. Külön meglepetés volt, hogy a református egyház részéről Tóth István és felesége, Tóth Viktória lelkészházaspár is jelen volt, majd egy-egy Igével köszöntötték az újonnan megkeresztelteket. Mivel a Ker-Songs rendszeresen szolgál náluk Abaújváron, ők is örömmel hozzájárultak a nap áldásaihoz, majd elismerően méltatták mindkét szertartás biblikusságát és ünnepélyességét.

Az egész napot Várhelyi Zoltán, a gyülekezet lelkésze szervezte meg, vezette és irányította, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Köszönet a szervezésért, a gyülekezeteknek a szolgálatokért és mindazoknak, akik jelenlétükkel is támogatták e jeles eseményt. Külön hála és köszönet a technikai lehetőségért, hogy most már minden alkalommal be tudjuk kapcsolni online is azokat, akik a járvány óta követnek bennünket idehaza és külföldön!

Istennek legyen hála és dicsőség az Ő kegyelméért!

 

Kormos Erik
Sátoraljaújhely

 


 
2020_08/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.