„Kedvencem a Factory, a medencézés és a bükkszentkereszti akadályverseny volt…”

„Kedvencem a Factory, a medencézés és a bükkszentkereszti akadályverseny volt…”

Ötletek a misszióra, Szerző: Molnár Miklós - 2020. Augusztus 06. 436

Ebben az évben is sok vidámsággal, élménnyel, játékkal és tanulással telt el napközis táborunk a Miskolc, Füzes utcai gyülekezetben. Hálásak vagyunk a jó Istennek a szép időért, hogy nem történt baleset, és nagyon köszönjük a testvérek áldozatos munkáját a szervezésben, lebonyolításban.

Az 5 napos táborban az 5 hónapos korú gyermektől a középiskolás korosztályig vettek részt gyermekeink és barátaik, közülük többen most jöttek először, de elmondásuk alapján nem utoljára. A tábori héten készült összes fényképet meg lehet tekinteni a Bibliaház Miskolc Facebook-oldalán.

És a gyerekek hogyan érezték magukat? Mondják el ők maguk:

  • „A múlt hét folyamán több tapasztalatot is szereztem, mint gondoltam volna, de először is hálásak lehetünk Kati néniéknek, hogy már a negyedik tábort hozták létre nekünk ugyanolyan türelemmel, mint az előzőket. A második dolog pedig egy tanulság volt az életemben, mert egy bűnt többször is elkövettem, és ez kihatott a szeretteimre is, akikre nem hallgattam, de később megbántam, és ők is megbocsátottak nekem, és köszönöm Istennek, hogy újra mellettem vannak ezek a személyek, és a félreértések is megoldódtak.”
  • „Az elmúlt egy héten ismét sokat tanultam a tábornak köszönhetően. Tanultam Isten Igéjét, és azt is megtanultam, hogy milyen fontos a barátság.”
  • „Jók voltak a programok!”
  • „Nagyon tetszett a falmászás!”
  • „Én szerettem minden kinti programot, de legjobban a Factory [egy gördeszka- és rollerpark] és a játékos bibliatanulás tetszett. A kedvenc ételeim voltak minden nap, és még az is jó volt, hogy sokszor fürödhettünk.”
  • „Nekem a programok és a finom ételek tetszettek, húgomnak pedig, hogy együtt volt sok gyerekkel.”
  • „Nagyon tetszett a bicajozás a Factoryban, a fürdés, a társasjáték és a bükkszentkereszti programok.”
  • „A legjobban szerettem a szivacsmedencében ugrálni, a fürdést és a többi gyerekkel való játékot!”
  • „MINDENT NAGYON KÖSZÖNÜNK!!!” 
  • „Nagyon jó volt a tábor, a kedvencem pedig a Factory, a medencézés és a bükkszentkereszti akadályverseny volt! Nagyon jó volt, hogy a kedvenc ételeim voltak, és a társasjáték is jó volt!"
  • „Nagyon izgalmas volt a tábor, és örültem, hogy a barátaimmal lehettem. Nagyon boldog voltam, amikor babázhattam.”
  • „Nagyon tetszett minden program, de a Factory és a bükkszentkereszti kirándulás volt szerintem a legjobb. Szuper volt még a sok fürdés és az ennivalók is. Nagyon élveztem az idei tábort, és jó volt ezt a hetet a barátaimmal tölteni.”

 

Molnár Miklós lelkész
Miskolc

 


 
2020_08/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.