Rézfúvósok hálaadása

Rézfúvósok hálaadása

Ötletek a misszióra, Szerző: Molnár Józsefné Piroska - 2020. Július 13. 594

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit
 az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes szabadtéri fúvószenei műsorára,
 egy közös hálaadásra
2020. június 27-én szombaton délután 18 órakor a Nagyút, Bajcsy utca 1. szám alatti adventista imaház udvarára.

 

Ezzel a meghívóval kerestük meg a Heves megyei Nagyúton a település lakosságát. Nem volt még rá példa, hogy imaházaink ilyen hosszú időn keresztül zárva maradjanak. Ezek után nem akartunk „észrevétlenül” besurranni az ajtón, hanem örömmel kitárni a kaput és hívni rá másokat is.

Nagyon hálásak vagyunk Istennek, hogy megóvott minket a veszélyhelyzet idején is, és újra összegyűlhetünk. Úgy gondoltuk, ez jó alkalom lesz a hálaadásra és megemlékezni a gondviselő Isten szeretetéről. Ezzel egyetértett az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes többi tagja is, így együtt örültünk annak, ahogy szép lassan megtelt az udvar. Azért kicsit aggódva néztük az eget, mert felhők gyülekeztek körülöttünk, és nem messze tőlünk már esett az eső, azonban mi zavartalan körülmények között lehettünk együtt. Ráadásul a gyöngyösi gyülekezet tagjai is támogatták jelenlétükkel és imáikkal kis csoportunkat.

A hálaadó és dicsőítő énekek között Molnár Miklós lelkipásztor beszélt arról, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, és szólt arról is, hogy vegyük a szívünkre a végtelen szeretetet tanúsító Isten hívását, halljuk meg a kopogását, és engedjük be Őt az életünkbe.

A zenei szolgálatot meghitt és barátságos beszélgetés követte, a vendégeinkkel együtt örültünk annak, hogy a bezártság után lehetőségünk van újra együtt lenni. Nagyon hiányzott már a zenekar tagjainak a közös zenélés és az Ige, az örömhír megosztása más emberekkel. A karantén ideje alatt is zenéltünk természetesen, de egészen más élmény együtt!

Sokat gondolok arra, hogy milyen örömmel dicsőíthetjük majd együttesen mind Istent az Ő országában!

 

Molnár Józsefné Piroska
Nagyút

 


 
2020_07/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.