Let's go! Ki a természetbe!

Let's go! Ki a természetbe!

Egészségünkre!, Szerző: Lukács Klára - 2020. Június 15. 436

Egy 1667 fős faluban élünk a férjemmel már 31 éve, Miskolctól 15 km-re. Ebből a faluból is sokan járnak el dolgozni és iskolába, főleg Miskolcra. Mivel az elmúlt években szinte kicserélődött a lakosság, már vannak, akiket csak látásból ismerünk, vagy úgy sem.

Amikor 2019 decemberében elindítottam a gyalogló csoportomat, engem is meglepett, hogy a szomszéd falvakból is jelentkeznének rá, jönnének szívesen velünk. Ez számomra azt jelentette, hogy nem rossz a kezdeményezésem! Jelenleg 10-en vagyunk benne. Csapatunkban néhányan nyugdíjasok, mások aktív dolgozók, akik kikapcsolódásra, feltöltődésre jöttek közénk.

Ismeretlenekből ismerősök lettünk, egymásra telefonálunk, időnként pedig világgá kiáltjuk, hogy milyen pozitív hatások érnek bennünket! Megosztjuk az élményeinket, örömeinket egymással, és ötleteket cserélünk.

Amikor az eső elől a ravatalozó fedett terasza alatti padra leültünk, nagyon jó beszélgetéseink voltak: életről, halálról, halottak állapotáról. Volt, hogy bizonyságtételeket osztottam meg a társaimmal saját és testvérek átélt példáiból. Mert a bibliai igazságok, történetek nem mindig hihetőek még a vallásos emberek számára sem! „Szép-szép, de hihetetlen!” – mondják.

Az egészséges életmód, a főzési tapasztalatok mind-mind téma. Megbeszéljük a munka és a pihenés ritmusának betartását, annak fontosságát; a dohányzás káros hatásáról, a családi-baráti kapcsolatainkról, annak fontosságáról is szó esik, vagy a virágok szaporításáról, cseréjéről; de az egészségügyi problémák, azok kezelésének természetes módja is feljön. Ügyes-bajos dolgainkhoz tanácsot adunk egymásnak. Egymás örömének örülünk, a szomorúságban vigaszt nyújtunk a másilknak.

Mostanában Isten teremtett világának szépségeit csodáljuk, megállva egy-egy mezei virág mellett, gyönyörködve a tökéletességében. Színek, formák, hangulatok, rácsodálkozások ezek mindarra, ami körülvesz bennünket. Le is fotózom őket, mert egyszerűségükben is csoda szépek!

Egy-egy zivataros nap megakadályoz bennünket is a sétában, de másnap új lendülettel, lelkesedéssel indulunk megint útnak! Örülünk az égi áldásnak, mert látjuk, hogyan éled újra minden, ami már csak szenvedett a szárazságtól. Kint a határban látjuk csak igazán, hogy milyen csoda hely a világunk: tele van szépséggel, friss szellővel, esőillatú levegővel, madárcsicsergéssel, viharokkal…

Jókedvű, ragaszkodó, mozogni szerető kis közösség kezd formálódni a csapatunkból. És Rozika, a kiskutyus is gyakori útitársunk mindannyiunk örömére!

Mostanra az egész faluban tudnak rólunk, hogy „vagyunk”. Vannak, akik idősek napközijében, népdalkörben, irodalmi csoportban érzik jól magukat, mi a gyaloglást választottuk, és tudjuk, hogy pozitív hatása van. Januártól – a 6 hét kényszerszünetet is betartva – június 13-ig 576 km-t tettünk meg (a napi 1 óra 15 perces távunkkal).

Tudom, sokan azt mondják, elég a házimunka, a munkahely, az iskola… Mi is elvégezzük a napi dolgainkat: a fűnyírást, bevásárlást, kertészkedést, egyéb házimunkát. A gyaloglás viszont egészen más: ott odafigyelsz a légzésedre, a lépésritmusodra, a társaidra, a környezetedre. Érzem, hogy még tartalmasabb lett tőle az életem!

Buzdítalak, indulj el te is, próbálj csak néhány lépéssel többet lépni mindennap! Adj esélyt magadnak!

 

Lukács Klára
Hernádkak

 


 
2020_06/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.