80 snitt és kukacbáb

80 snitt és kukacbáb

Interjú Mihalec Dórával, a Gyermekszolgálatok Osztályának vezetőjével

Isten drága gyermekei, Szerző: Czinkota Orsolya - Május 18. 117

Pár hete tűnt fel, hogy valami nagyon jó készül a Facebookon a gyerekek számára. Én is rákattintottam, hogy megnézzem a videót a Gyermekszolgálatok oldalon, és akkor fedeztem fel Mihalec Dóri virtuális szombatiskoláit.

Honnan jött a zseniális ötlet, hogy gyerekszombatiskolákat tegyetek közzé a Facebookon?

Mivel a gyerekek sem mehetnek a koronavírus miatt gyülekezetbe, szombatiskolára, ezért gondoltam, hogy jó lenne, ha nekik is tudnánk valamit nyújtani, ami célzottan nekik szól, az ő nyelvükön. Bár ők is nézhetik az istentiszteleteket, de jó, ha van a korosztályukra szabott mondanivaló, bibliai üzenet.

Miért pont videókat készítetek Gáborral, a férjeddel?

Jelenleg a gyerekek otthon tanulnak, ezért arra gondoltam, hogy ez majd picit tehermentesíti a szülőket. Máskor ezt nem találnám jó megoldásnak, de most, hogy a szülők sokat foglalkoznak a gyerekekkel, együtt tanulnak velük, ez az óra felszabadulhat a szülők számára.

Kikre gondoltál elsősorban egy-egy videónál?

Az első videó ovisoknak szólt, azóta a kisiskolásoknak készítünk új tartalmakat. Az ovisok szombatiskolai történetét a GraceLink rajzfilmek dolgozzák fel, ezek szintén megtalálhatóak a Facebook-oldalon. Mivel jelenleg a kisiskolásoknak még nincs ilyen, ezért választottuk ezt a korosztályt. Egyébként a visszajelzések alapján az ovisok is szívesen nézik a videókat, ezért igyekszünk nekik is érdekes történeteket belevinni. Az ovis lecke bibliai történeteiből Ősz-Farkas Ábel is készít videókat, nagyon érdekesen, kerettörténetbe ágyazva, amit szintén nagyon szeretnek a kicsik. (Természetesen ez is megtalálható az oldalon.) Nagyon hálás vagyok a segítségéért, és ugyanezt mondhatom el Czinege Erikáról is, aki a legkisebb, 0–3 éves korosztálynak dolgoz fel bibliai történeteket ötletesen, látványosan, az életkori sajátosságokat figyelembe véve.

Az általunk készített videó mindig a kisiskolás szombatiskola témáit veszi alapul, és azt dolgozzuk fel Gáborral hétről hétre. A saját leckéjükben a gyerekek nyomon követhetik, a hét folyamán többször is elővehetik a történeteket. Elképzelhető, hogy a kialakult helyzet miatt nem minden gyerekhez jutott el a lecke, ezért feltettük az adventista.hu oldalra ezeket, a Gyermekszolgálatok osztálya fül alá (minden korosztály számára), innen letölthetik a szülők.

Már 7 szombatiskolát tettetek ki a Facebookra. Melyik volt a kedvenc témád közülük?

A teremtésről szóló, ez nagyon változatos, eseménydús lett: a kertünkben csináltuk meg hozzá a képek egy részét, a kutyusunk is szerepelt benne mint vendégstatiszta, és a saját fotóink közül válogattunk hozzá. Ebben nem egy konkrét bibliai történet szerepelt, hanem egy kitalált történettel szerették volna a lecke írói rávezetni a gyerekeket a szombatünneplés szépségére. A bibliai történetekhez lehet képeket találni a neten, de ehhez nem. Így azt találtam ki, hogy fogom a mintás kartonjaimat, maradék textiljeimet, néhány játékkockát, és berendezek egy szobát. A történet szereplői pedig gyerekeim régi Playmobil-figurái lettek. Többféle helyzetben, a történethez igazodva fotókat készítettem, és ezekkel illusztráltam utána a történetet.

Ez nagyon sok fejtöréssel járhat, míg kitalálod, miről szóljon egy rész, és elkészítitek…

Inspirációként német nyelvű online gyerek-istentiszteleteket szoktam nézni (például, hogy hogyan köszönnek be), és a kézműves ötletekhez is sokat keresgélek a neten.

Egy rész több mint 80 snittből, jelenetből áll, ezeket én vágom össze. Korábban ilyet nem csináltam, de most megtanultam, hogyan kell ezt csinálni. Egy kb. 40 perces rész elkészítéséhez három, három és fél nap szükséges (az előkészületeket is beleértve). Ugyanúgy, mint egy szombatiskolai óra megtartásánál, a videó elkészítésénél is nagyon nagy segítség a gyermekek leckéjéhez tartozó tanítói melléklet. Természetesen az itt található feldolgozási ötletek nagy részét át kell alakítani, hiszen ezek gyülekezeti alkalmakra íródtak. És hát a videózásnál nincsenek jelen gyerekek (legfeljebb, ha Gábor vagy én eljátsszuk a gyereket). De a kukacbáb például teljesen saját ötlet. Az első alkalommal szükség volt rá, azután pedig benn maradt, mert a kisebbek mindig nagyon várják a kukactörténeteket.

Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig?

Szoktam kérni fotót a gyerekektől az elkészített kézműves alkotásaikról, és sokan küldenek is. Vagy elmondják, hogy nagyon tetszik nekik a szombatiskola. Tegnap például egy nagyon aranyos videót kaptam Erdélyből, mert onnan is nagyon sokan nézik a videókat. Egy kislány üzent nekünk rajta, hogy nagyon szereti a szombatiskolát, és azért imádkozik, hogy a karantén ideje alatt végig tudjuk csinálni a videókészítést. Ez sok erőt ad nekünk.

Máskor szülők hívnak föl, és átadják a telefont a gyerekeiknek, mert a kicsik kérik, hadd beszélhessenek velünk. Egész kis rajongótáborunk van...

A visszajelzések alapján van, ahol a gyerekek megnézik péntek este, szombat délelőtt és még hétköznap is a szombatiskolát. Ez nagyon jólesik nekünk.

A visszajelzésekből tudjuk, hogy más keresztény közösségek tagjaihoz is eljut az üzenetünk. Az Éjféli csoda című lecke egy pünkösdi lelkésznek annyira tetszett, hogy megosztotta saját közössége oldalán is. Egy kicsit izgultunk, vajon hogyan fogadják majd ezek az emberek az Isten különleges ajándéka című videót, amely a szombatról szól, de Istenre bíztuk a dolgot. Eddig ezt a részt nézték meg a legtöbben, 5900-an.

Egy magyar ortodox zsidó család is el kezdte követni Izraelből az oldalt, de Loma Lindáról is írt egy magyar hölgy, hogy a gyerekei nézik a szombatiskolákat.

Hogy tervezitek, ezután is folytatjátok majd a videókészítést?

Amint ismét járhatunk gyülekezetbe, a gyerekeket „visszaadjuk” szombatiskolai tanítóiknak, hiszen a személyes kapcsolatot, példát semmi sem pótolhatja. A tanítóknak bizonyára jól jött ez a kis pihenés, és a viszontlátás örömével, megújult erővel, felkészülten állnak majd a gyermekek elé. Mi is nagyon várjuk már, hogy végre megint személyesen találkozzunk gyülekezetünkben a kicsikkel!

 

Köszönöm szépen, Dóri, a válaszokat! A jó Isten adjon még sok-sok ilyen frappáns ötletet nektek!

 

Czinkota Orsolya
Debrecen, „A” gyülekezet

 


 
2020_05/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

Isten drága gyermekei
Új

Barta Sándorné szülinapja

Szeptember 21.

A kamuti művelődési házban általában evangelizációs előadásokat szoktunk tartani. De nem így volt ez június 21-én. Ezen a napon azért gyűltünk össze az intézmény nagytermében, hogy együtt adjunk hálát Istennek azért, hogy Barta Sándorné Jolánka néni már 90 éve közöttünk van.

„Ez az az út, ezen járjatok.“
Új

Senkit ne hagyjunk magára!

Szeptember 21.

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít” – ezzel az alapigével foglalkoztunk a debreceni tanévnyitó istentiszteleten. Bátorítást, erőt vigasztalást meríthettünk a gondolatból, hogy Isten mindig, minden pillanatban készen áll arra, hogy velünk legyen, hogy átsegítsen a kihívásokon...