„Krisztus katonái, sorakozzatok!”

„Krisztus katonái, sorakozzatok!”

Tapasztalat a gyulai szeretetotthon fertőtlenítéséről

Ötletek a misszióra, Szerző: Hegyes Károly - Május 18. 93

2020. április 22-ét írtunk… Figyeltük a járvánnyal kapcsolatos eseményeket, és a hatóságok részéről a gyulai Adventista Szeretetotthonunkba is megérkezett a következő hír: „Jönnek a katonák, és lefertőtlenítik a szeretetotthon épületét, beleértve minden helyiséget, és mindezt a lakók védelmében teszik.”

Természetesen nemet is lehetett volna mondani erre a szolgáltatásra. Többen a munkatársaim közül hallottuk a parancsnok telefonhívását, melyben az időpont egyeztetésre került. A telefonbeszélgetés közben éreztem, hogy alkalom nyílik a bizonyságtevésre és Isten szeretetének bemutatására. Ez a beszélgetés szerda délután történt, és vasárnap reggel 8-ra készen kellett lennünk az épület teljes kiürítésével (ugyanis a lakók nem tartózkodhattak bent az épületben), valamint a lakók személyes értékeit is biztonságos helyre kellett helyeznünk. Így hát imádkoztunk Isten különleges vezetéséért és munkánk áldásáért. Szolgálatommal bátorítottam a dolgozókat és a lakókat, hogy tegyünk bizonyságot a menny hatalmas szeretetéről, hiszen olyan lehetőség ez, amikor még a katonáknak is bemutathatjuk Istent. Ezért elkezdtük a munkát, pénteken sátrakat állítottunk fel a hátsó udvaron, azért, hogy időseink majd biztonságban legyenek.

Szombatkezdő istentiszteletünkön, melyet minden lakó a saját szobájában hallgat meg, bátorítottam a testvéreket, hogy mi „Krisztus katonái vagyunk, az Ő seregében harcolunk”. Ne engedjük, hogy a körülmények irányítsanak bennünket, ne vegye el a lelkesedésünket az idős kor (az átlagéletkor az otthonban 89 év).

A szombat délelőtti istentiszteleten a prédikáció közben észrevettem, hogy a szél egyre erősebben fúj, és ahogy Isten Igéjét hirdettem, arra lettem figyelmes, hogy a szél egy pillanat alatt összeborogatta a felállított sátrakat. De nem csüggedtem el, hanem éreztem, hogy Isten sokkal jobbat fog adni számunkra, megmutatja az Ő hatalmát, és védelmet biztosít nekünk. Testvéreink pedig a szobáikban imádkoztak Isten különleges áldásaiért és ezeknek az áldásoknak a továbbadásáért vendégeink számára.

Másnap megtapasztaltuk, hogy nem kellett kora reggel mindenkit kitelepíteni az épületből, hanem a fertőtlenítés szintenként haladhatott, így csak később kellett az udvarra kimennünk, és senki nem fázott meg a hűvös időben.

Mi már vasárnap kora hajnalban készen álltunk a feladatok elvégzésére. Mire a katonák megérkeztek, mindent előkészítettünk, és így ők elkezdhették a munkálatokat.

Amíg a katonák végezték a fertőtlenítést, a lakókkal énekeltünk, én bibliai gondolatokkal bátorítottam őket, és imaórát tartottunk. Hálás voltam Istennek azért, hogy nagyon sokan imádkoztak, és előre hálát adtak az Úr gondoskodásáért.

Ahogy befejeztük az imát, észrevettem, hogy a parancsnok jön felém. Szeretettel köszöntöttem, és megkérdeztem, hogy ha végeztek a munkálatokkal, akkor tudnának-e pár percet még szánni ránk, mert szeretnénk megköszönni a szolgálatukat. Meglepetten nézett rám, és azt mondta, nagyon szívesen szánnak ránk időt. A katonák közben végezték a feladatukat, és arra lettem figyelmes, hogy időközben többen lettek, hiszen egy másik helyről páran átjöttek segíteni a társaiknak, így három katona helyett hét katona volt jelen. Ez idő alatt mi kint, a természet lágy ölén beszélgettünk, a szakácsok bográcsban készítették az ebédet. Ebéd után befejezték az épület fertőtlenítését, és ennek jeleként kint a szabadban is lehetett tapasztalni a felfrissült épület áldásait. S eljött az a pillanat, amiért imádkoztunk. Két tábor állt a napfényes ég alatt: hét katona, akik fizikai munkát végeztek, és hetven katona, akik lelki-fizikai szolgálatot teljesítettek.

Jó volt látni, ahogy a katonák felsorakoztak egymás mellé, és figyelemmel hallgatták, ahogy hangszeres kísérettel elénekeltük a ,,Föl barátim, drága Jézus zászlaja alatt” című éneket, utána pedig versszolgálat következett, amely felhívás is volt Isten megismerésére, majd ezt követően egy nagyon szép héber éneket énekeltünk: „Hevenu shalom alechem… – Legyen a béke teveled…” Pár gondolattal kértem Isten áldását a katonák életére, és megköszöntem nekik fáradhatatlan szolgálatukat, és nem utolsó sorban bemutattam az Úr szeretetét. Ajándékként átadtam a „Jézushoz vezető út” című könyvet mindnyájuknak.

Szép lassan eljött a búcsú pillanata. A parancsnok megköszönte a szeretetteljes fogadtatást, és ezeket a pillanatokat emlékként megörökítették a mobiltelefonjaikon. Amikor az ajtóhoz kísértük őket, a parancsnok így szólt: „Egy katonának nem szabad sírni.” Ő mégis legszívesebben sírt volna, amikor szolgáltunk. „Mert ilyennel még nem találkoztunk” – tette hozzá. Továbbra is imádkozunk ezekért az emberekért, hogy olvassák a könyvet, és ezáltal ők is megismerjék Istent.

Legyen köszönet és hála a jó Atyának ezért a csodálatos tapasztalatért. Használjunk ki minden alkalmat, hogy bizonyságot tegyünk őróla.

„Föl barátim, drága Jézus zászlaja alatt,
Bátran, bátran segedelme diadalmat ad.
Bízzatok, mert Jézus eljön, Ő a fővezér.
Zengje ajkunk: Hozzád esdünk győzedelemért.”

 

Istené a dicsőség! Soli Deo gloria!

 

Hegyes Károly
Békéscsaba

 


 
2020_05/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

Isten drága gyermekei
Új

Barta Sándorné szülinapja

46 perce

A kamuti művelődési házban általában evangelizációs előadásokat szoktunk tartani. De nem így volt ez június 21-én. Ezen a napon azért gyűltünk össze az intézmény nagytermében, hogy együtt adjunk hálát Istennek azért, hogy Barta Sándorné Jolánka néni már 90 éve közöttünk van.

„Ez az az út, ezen járjatok.“
Új

Senkit ne hagyjunk magára!

51 perce

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít” – ezzel az alapigével foglalkoztunk a debreceni tanévnyitó istentiszteleten. Bátorítást, erőt vigasztalást meríthettünk a gondolatból, hogy Isten mindig, minden pillanatban készen áll arra, hogy velünk legyen, hogy átsegítsen a kihívásokon...