Beharangozó

Beharangozó

„Ez az az út, ezen járjatok.“, Szerző: Hegyes-Horváth Géza - 2018. Május 17. 685

Kedves testvérek!

Üdvözletül: „Mint hideg víz a tikkadt embernek, olyan a messze földről kapott jó hír.” (Példabeszédek 25:25) Örömmel indítjuk útnak a TETHírek hírlevelet, amely a Tiszavidéki Egyházterület újabb szolgálata a Tiszavidéki Egyházterület gyülekezetei és testvérei számára. Ezzel a szolgálatunkkal is szeretnénk a közösséget építeni a gyülekezetek és az egyházterület vezetése, valamint gyülekezet és gyülekezet között.

Ezen szolgálat keretében rendszeres hírlevelet teszünk közzé az egyházterület levelezőlistáján, a TETInfón az egyházterület és a gyülekezetek által szervezett programokról, rendezvényekről; bemutatkoznak a gyülekezetek és a lelkészek; írunk sikeres missziós kezdeményezésekről, programokról, amelyek ötletekkel szolgálhatnak másoknak, és imaközösséggé formálhatnak bennünket, hogy tudjunk egymásért és egymás munkájáért imádkozni.

Ezt a szolgálatot Dankó Ferenc testvér, a Tiszavidéki Egyházterület titkára koordinálja, a szerkesztői feladatokat pedig Czinkota Orsolya végzi. Szolgálatukra és erőfeszítéseikre Isten gazdag áldását kérjük, hogy szolgálatuk áldás legyen a gyülekezetek számára.

A Bibliában azt olvassuk, hogy „az Úr Józsuéval volt, és elterjedt a híre az egész országban” (Józsué 6:27). Isten velünk van! Hadd terjedjen ennek is a jó híre az egyházterület gyülekezetiben, mert „a csillogó szemek megörvendeztetik a szívet, a jó hír felüdíti a testet” (Példabeszédek 15:30).
 

Testvéri szeretettel:

Hegyes-Horváth Géza

a Tiszavidéki Egyházterület elnöke


 
#2018_05/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.