Egy fiatal fiú szolgálatai

Egy fiatal fiú szolgálatai

A hála szavai, Szerző: Keresztesi Lászlóné Magdi - 2020. Április 06. 1329

Egy 16 éves fiatalembert szeretnék nektek bemutatni: ő Cucin Imi a mezőgyáni gyülekezetünkből, akit még gyermekkorában arra bátorított Krisztus példája, hogy már fiatalon is nagyon közel lehet kerülni Istenünkhöz. Én kb. 6 éve ismerem őt, és elmondhatom róla, hogy már abban az időben is nagyon közel állt a szívemhez.

Annak ellenére, hogy a szülei nem adventisták, az adventista közösségben nőtt fel, és 4 éves kora óta jár hozzánk gyülekezetbe. Imi most már Debrecenben tanul gimnazistaként.

A mamát minden gyülekezeti alkalomra elkíséri, ahová csak mennek szolgálni, és ennek a fiatalembernek köszönhetjük, hogy mivel ő minden előadás-sorozatot közvetít a Gáborjáni Adventista Gyülekezet Facebook-oldalán, így mi is meg tudjuk azokat osztani másokkal a világhálón.

Hiszen csak emlékezzünk Jézusra, hogy Ő már gyermekkorában milyen mély lelki és imaéletet élt, tanúsítva, hogy a hit és az engedelmesség öröme és áldása nem csak a felnőttek kiváltsága.

Boldog és örömteli nap lesz az a nap a mi számunkra, akik ismerjük Imikét, amikor szövetséget köt majd a mi Urunk Jézus Krisztussal!

Köszönöm, hogy megoszthattam veletek a hálánkat ezért a szolgálatkész fiatal fiúért!

 

Keresztesi Lászlóné Magdi
Mezőgyán

 

 

 


 
2020_04/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.