Fiatalként Isten szolgálatában

Fiatalként Isten szolgálatában

Portré, Szerző: Domján Marcell - 2020. Április 06. 1047

Kedves testvérek!

Szeretnék bemutatkozni nektek, ugyanis 2019. december 1-től lelkészgyakornoki szolgálatba kezdtem Bicskei Róbert mellett az Orosháza, Hódmezővásárhely, Nagyszénás körzetben.

1993-ban születtem Zalaegerszegen nem adventista családban. A szüleim a megtérésük után kezdtek elhordani a gyülekezetbe, amit én tizenévesként nem annyira szerettem. Volt jó pár szórakoztatóbb dolog, amivel szívesebben töltöttem az időmet. Azonban mégsem veszett kárba a nevelés, amit otthon és a gyülekezetben kaptam. Idővel elkezdtem először a saját céljaim megvalósulásáért imádkozni. Később pedig sok biztatás után a Biblia önálló olvasgatásába is belefogtam. Nem sokkal ezután személyre szóló felfedezéseket tettem. Elkezdtem meghallani, ahogyan egyes szakaszok hozzám szólnak. Mint például Jézusnak ezek a szavai: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben…” (Mt 6:19–21), ahol az örökké megmarad.

Megragadott Isten Szava, és lelkesedés fogott el iránta. Elhatároztam, hogy minél jobban el szeretnék mélyülni benne, megismerni és megismertetni Őt. Miután leérettségiztem, elkezdtem teológiát tanulni. A főiskola elvégzése után lehetőségem nyílt Németországban folytatni a tanulmányaimat, amelyek jelenleg is tartanak. Kihívásokkal teli, de ugyanakkor élményekben gazdag volt a friedensaui tartózkodásom. Az egyetemen 5 kontinens több mint 30 nemzetéből tanulnak diákok. Én a 3 éves ott tartózkodásom során végig afrikaiakkal laktam egy szobában. Gyakorolhattam, hogy mit jelent kultúrákon és világnézeten átívelő kapcsolatokat építeni és fenntartani. Az egyik szobatársam például muszlim volt. A vele való kapcsolatom arra ösztönzött, hogy jobban utánajárjak annak, hogy mit miért hiszek.

Ezek a tapasztalataim is arra serkentenek, hogy igyekezzek megismerni az embereket a gondjaikkal és szükségleteikkel együtt. Hiszen szeretném Isten Szavát és kegyelmének üzenetét érthető és aktuális formában megszólaltatni.

Szabadidőmben szeretek futni, biciklizni, kirándulni, olvasni, főzni, jókat beszélgetni és persze aludni. smiley

Kívánom, hogy ti is tapasztaljátok meg minél többet, ahogyan Isten új dolgokat tár fel előttetek!

 

Szeretettel:
Domján Marcell
Orosháza

 


 
2020_04/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.