Keresztség Szegeden

Keresztség Szegeden

Isten drága gyermekei, Szerző: Horváth Kata - 2020. Március 24. 1342

2020. február 22-én egy csodálatos, szikrázó napsütéses szombatra ébredhettünk. De nemcsak a nap, hanem Isten szeretetének fénye is beragyogta mindazok szívét, akik jelen voltak Szép-Gergely Zsófia keresztségén, amelynek a szegedi gyülekezet adott otthont. Áldott nap volt ez mindannyiunk számára, de legfőképpen Zsófinak, akit az Úr elhívott egy csodálatos utazásra.

A keresztségre Osvald Laci készítette fel szeretettel, akitől lelki útravalót is kapott. Zsófi nemcsak a gyülekezet előtt tett bizonyságot alámerítésével, hanem barátai és osztálytársai előtt is, akiket meghívott e csodás alkalomra, ezzel példát mutatva hitéről és szeretetéről. A dicsőítő énekek mindegyike a mennybe emelte lelkünket.

A gyulai gyülekezet kórusa szeretettel szolgált ezen a szép napon az Úr és a jelenlévők örömére. Zsófi elmondta, hogy szülei, Dávid és Helga kicsi kora óta mindig támogatták őt, példát mutattak neki, ami nagyban befolyásolta elköteleződését.

A délelőtti alkalmat a család és a gyülekezet egy fantasztikus megvendégeléssel koronázta a jelenlévők nagy örömére.

Zsófi, habár Szegeden tanul, és ide járt felkészítésre, mégis a gyulai gyülekezet családjához kíván csatlakozni, ahol felnőtt. Mi tárt karokkal, nagy szeretettel várjuk őt, és az Úr áldását kívánjuk Zsófi és családja életére!

 

Horváth Kata
Gyula

 


 
2020_03/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.