Kedves testvérek!
A diószegi roma gyülekezet meghívására három kocsival látogattunk el hozzájuk Tiszaburáról. Hálatelt szívvel gondolunk vissza erre az örömteli napra.
De hogyan jutott el Diószegre az adventista hit? Még 1970-ben egy nem roma származású adventista bibliamunkás érkezett a faluba. A községházán bejelentette, hogy a szombatnapról szeretne prédikálni. Azt mondták neki, hogy csak vasárnap és csak reggel 5-től fél 6-ig prédikálhat! Ő alázatosan elfogadta ezt a kis lehetőséget is.
Mikor elkezdte a szolgálatot, az egyik férfi azt ordította, hogy ebben a faluban mindenki vasárnap jár a templomba, majd vasvillát ragadott, és le akarta szúrni a prédikátort. Szegény elkezdett rohanni előle, de a férfi futott utána a vasvillával.
Egy folyóhoz érkeztek, és a prédikátor belerohant a folyóba, de a férfi oda is ment utána a vasvillával. Azonban mikor a folyó mélyülni kezdett, az üldöző elkezdett fulladozni, mert nem tudott úszni! Mikor látta a prédikátor, hogy üldözője rövidesen megfullad, visszafordult, és kimentette őt. Innentől kezdve megengedték ennek a hősies, adventista bibliamunkásnak, hogy dolgozhasson a faluban.
Aztán eljött az ideje annak is, hogy gyülekezetet építsenek. Hatalmas összefogással nap mint nap 50–100 ember építette a 200 személyesre tervezett gyülekezetet, amely mire elkészült, addigra 350 fő befogadóképes lett.
Egyik reggel azzal szembesültek, hogy minden étel elfogyott, olyannyira, hogy egy falat ennivalójuk sem volt, amit adni tudtak volna a testvéreknek, barátkozóknak, akik önkéntes munkájukkal segítették a gyülekezet építését.
A gyülekezetvezető jó korán bement a gyülekezetbe, előkészített mindent a munkához, elindította a malterkeverő gépeket, aztán imádkozott Istenhez ennivalóért.
Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy megállt a gyülekezet előtt egy ismeretlen, drága autó. Odament, és megkérdezte a sofőrtől:
– Segíthetek valamiben?
– Mondja, mi épül itt? – kérdezte az ember.
– Adventista imaház – hangzott a válasz.
Erre a férfi elpanaszolta, hogy azért autózik teljesen céltalanul, mert nem adott pénzt egy kéregetőnek, és nagy lelkifurdalása van emiatt. Visszament, de a kéregetőt már nem találta ott, azonban a lelkifurdalása nem hagyta nyugodni. A gyülekezetvezető nyugtatta és vigasztalta az embert, így alakult ki köztük egy jó beszélgetés.
Búcsúzásnál az idegen férfi benyúlt a pénztárcájába, és adományozni akart a gyülekezet építésére, de a gyülekezetvezető azt mondta, hogy ez túl nagy összeg, és nem fogadhatja el. Erre a férfi rendesen kérlelte őt, hogy csak fogadja el. Isten tehát ebből a pénzből adott ebédet a gyülekezetnek több mint egy héten keresztül, az ismeretlen férfi pedig boldog volt, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül tudott továbbmenni.
„Az Úr vezette egymaga, nem volt vele idegen isten. A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából.” (5Mózes 32:12–13)
Rengeteg tapasztalattal,
– elfogadással,
– befogadással és
– sok szeretettel gazdagítottak minket a diószegi roma testvéreink – Istennek legyen hála!
Ennek a történetnek az eredményeképpen a kis tiszaburai roma gyülekezet hatalmasan felbuzdult a közöttük látható egység és szeretet által. Azóta nap mint nap összejövünk, nemritkán 3–4 óra hosszára is! Imádkozunk, beszélgetünk és énekelünk, mivel kórust is alapítottunk, méghozzá gitárossal. Ámen!
Testvéri öleléssel
a kis tiszaburai roma gyülekezet nevében: Rinkó Sándor
2021. Június 28.
A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.
2021. Június 28.
Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.