Egy szombat a hölgyekért Geszten

Egy szombat a hölgyekért Geszten

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“, Szerző: Keresztesi Lászlóné Magdi - 2020. Február 25. 690

Köszöntelek testvéri szeretetemmel benneteket, testvéreim!

Nagyon áldásos istentiszteletünk volt február 8-án a geszti és mezőgyáni gyülekezetünkben. Témája a női szolgálatok volt, amit Szőllősyné Nagy Annamária tartott. Bevallom, már rég volt ilyen szolgálat, ami a szívemig elhatott.

A Szentíráson keresztül mutatta be azokat a nőket, akiknek nem volt könnyű életük. Nagyon tetszett mindegyik, de mégis Mária története volt, ami könnyeket csalt a szemembe, amit senki nem vett észre. Így még senkitől nem halottam Mária történetét. Régen, amikor még megvolt a komádi gyülekezetünk, én is szolgáltam Máriáról, de meg kell, hogy mondjam, pár mondatot, ami Annamária ajkáról hangzott el a gyülekezetünk felé, én kihagytam.

Azokkal a szerető, mégis bölcs mondásaival, bátorító hangnemben szólt hozzánk, hogy legyünk hű női munkásai szerető Istenünknek. Beszélt még arról, hogy lássuk meg a természetben levő apró kis csodákat, amikkel Istenünk minden egyes nap üzen a számunkra.

Ó, igen, sajnos sok lánynak és asszonynak – akik bár vallásos személyek, mégis bűnbe keverednek – nagyon nehéz, mert önmarcangolás emészti el a lelküket. Sajnos ha az önbüntetés folytatódik, akkor ugyanazt a bűnt követjük el újra és újra, mindaddig, amíg csupán egy dolog marad hátra, hogy véget vetünk életünknek. Segítenünk kell egymásnak, nekünk, nőknek. Olyan szeretettel mondjuk el nekik a vigasztaló szavainkat, ahogy Jézus viszonyult Máriához, arról, hogy van megbocsátás: „Mert Isten nem azért küldte el a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.” (János 3:17)

Ezt a világot megmérgezte a szeretetlenség baktériuma. Legyünk ezért mi, gyenge nők, sebkötözők minden lelki betegségre. Vigyük Jézus lábához a sebzett lelkeket, mert Ő ma is éppen ilyen szavakkal szól hozzánk: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11:28) „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Máté 9:13)

Köszönöm Istenünknek, hogy felhasználta az Ő eszközét, Annamarit, mert én arra gondoltam a prédikáció alatt, milyen boldog lenne Cséfán Gyuri bácsi, az ő tatája, aki engem is tanított és készített keresztségre, hogy most itt szolgál abban a gyülekezetben, aminek ő volt az alapító tagja már több mint 30 éve.

Köszönöm, hogy leírhattam nektek, testvéreim, a gondolataimat és az örömeimet!

Maradok testvéri szeretettel:

 

Keresztesi Lászlóné Magdi
Geszt

 


 
2020_02/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.