Ünnep a miskolci időseknél

Ünnep a miskolci időseknél

Ötletek a misszióra, Szerző: Fekete Istvánné - 2020. Február 10. 594

A miskolci Füzes utcai gyülekezet elhatározta, hogy a szeretet ünnepén boldoggá teszi a Martintelepi Idősek Otthonában élők mindennapjait.

Örültek neki, és lelkesen vettek részt felnőttek és gyerekek az előkészületekben. Készítettek nagyon szép könyvjelzőket bibliai Igékkel, mézeskalácsokat, és adtunk még egy-egy könyvet is. Az ajándékok készítése nagyon jó hangulatban zajlott. Mindenki érezte, milyen nagy élmény lesz ez az otthon lakóinak.

Kis műsorral is készültünk: hangszeres előadások, énekkari számok és vers tette színessé a délutánt.

Olyan jó érzés volt, hogy szeretetet, boldogságot sugallhattunk a szívekbe. Kimondhatatlan élmény látni a könnyező szemeket, a hálás mosolyokat, a velünk éneklőket, ahogy a nénik és bácsik kifejezték hálájukat. Megfogták a kezünket, és meghatódva mondták, hogy nagyon köszönik, és remélik, máskor is meglátogatjuk őket.

Meg is vendégeltek bennünket, a szereplők pedig egy-egy doboz csokoládét kaptak.

Nem tudom szavakba önteni azt a melegséget, amit éreztünk! Biztosan eljövünk majd újra, sőt, szeretnénk felkeresni más idősek otthonát is, hogy a jó Isten szeretetét vigyük számukra.

 

Fekete Istvánné
Miskolc, Füzes utcai gyülekezet

 


 
2020_02/1

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.