Szabadegyetem Hajdúszoboszlón

Szabadegyetem Hajdúszoboszlón

Ötletek a misszióra, Szerző: Restás László - 2020. Január 27. 492

Örömmel éltem a lehetőséggel, amikor megnyílt a kapu, hogy Hajdúszoboszlón is útjára indíthattuk a Bibliai Szabadegyetemet.

Ez a klasszikus program évek óta egy olyan lehetőség a számunkra országszerte, ami által hidat nyithatunk a lakosság felé. Biztosan észrevettétek, hogy kevés program szólítja meg olyan hatásosan biblikus témákkal az embereket, mint ez. Nevéhez mérten nem erőltet semmit sem másra, segíti a nyitott érdeklődést. Mindenki részt vehet rajta puszta kíváncsiságból, minden elkötelezettség nélkül. Az emberek szeretik ezt, és mi is. Olyan jó érzés figyelni a hallgatókat, amikor az új információk lázba hozzák őket, és egyre többet akarnak tudni a Szentírásról.

A szabadegyetem mellett több lehetőség adódik kapcsolódó programok tartására, közösségápolásra más felekezetekkel is. Egy évvel az indulás után már elmondhatom, hogy igaz barátság fűz minket a szoboszlói református és baptista közösséghez is. Közülük többen látogatják a programjainkat, de nyitottak voltak közös sorozat tartására a reformációról, és még decemberben, az adventi második gyertyagyújtás alkalmán is együtt szolgáltunk.

A szabadegyetemet nagyon jól lehet fejleszteni a Biblia-tanulmány segítségével is. Ahogy azt már máshol is kipróbáltam, ezúttal Hajdúszoboszlón hirdettük meg a hallgatók számára a lehetőséget a közös Biblia-kör kipróbálására. Mivel az utóbbi szemeszterrel lezártuk az Ószövetség könyveit, a Dániel-tanulmány nagyszerű lehetőséget adott a közös elmélkedésre. Így jelenleg hétfőnként is működik egy „szombatiskolai” csoport a gyülekezetünkben.

Kérünk minden kedves támogatót, hogy emlékezzetek meg imáitokban a mi kis missziónkról! Köszönettel:

 

Restás László
Debrecen

 


 
2020_01/2

Keresés a cikkek között

További új cikkek

„Megtanítalak az útra, amelyen járj.“

Tovább az úton a cél felé!

2021. Június 28.

A Tiszavidéki Egyházterület egy újabb mérföldkőhöz érkezett 2021. június 20-án, amikor a gyülekezetek küldöttei megválasztották az egyházterület vezetőtestületét a következő négy évre.

Isten drága gyermekei
-

Így kedveskedtünk a gyerekeknek Gyulán

2021. Június 28.

Május 8-án a gyulai gyülekezet megnyitotta kapuját mindazok előtt, akik már régóta vártak erre a napra.